járműgyártás

Gondolatjel – Lelepleződik a hibrid-svindli

2021.01.24.

A múltkori Gondolatjelben az egyre fenyegetőbben kibontakozó villanyautó-botrányról volt szó, most a hibridautó-svindli a téma. Szédelgően alacsonynak hazudott fogyasztási és emissziós adatokkal próbálják az autógyártók megnyerni drága modelljeiknek a vásárlókat, leszorítani hivatalos flottafogyasztásukat, és megfelelni az EU életidegen szabályainak. Szembe mennek a régi bölcsességgel, miszerint kevés embert sokáig, vagy sokat rövid ideig meg lehet téveszteni, de sok embert sokáig nem lehet az orránál fogva vezetni.

Hogyan vernek át iskolázott, okostelefont, számítógépet rutinszerűen használó milliókat? Úgy, hogy néha tényleg hiszékenyek. Elhiszik, vagy úgy tesznek, mintha elhinnék, hogy a boldogság záloga a szükségesnél többször nagyobb teljesítményű, minden lehetséges luxust nyújtó kocsi – amely természetesen hibridhajtású, hiszen ezzel lesz trendi a gazdája, és mutathatja környezetbarát hajlandóságát. Reménye szerint a hagyományos hajtóművű autókét jóval meghaladó árat rövid idő alatt megspórolja a benzinköltségen, sőt a későbbiekben jobban is járhat.

A helytálló és hamis információk dömpingjében vallásos hitre emlékeztető gondolkodási mintával védekeznek az emberek az összezavarodás ellen. Ki a vírus elleni oltás védőhatásában bízik, míg oltásellenesek gyanakvó gyűlölettel, közellenségként néznek ezekre. Hasonló a helyzet a hibridautók megítélésében is. Kiváló szakemberek figyelmeztetnek: korántsem biztos, hogy egész élettartamukra vetítve tényleg kisebb a hibridek ökológiai lábnyoma a hagyományos kocsikénál, de ha figyelembe vesszük a tényleges használati szokásokat, akár rosszabb is lehet. Mások maradi huhogásnak vélik az ilyen nézeteket, hiszen az „egymilliárd légy nem tévedhet” logika mentén készpénznek veszik a marketing sziréndalát. Büszkén állítják, hogy az ő 400 lóerős, 250 km/órára képes, két tonna fölötti kocsijuk elmegy néhány literes fogyasztással…

Fényszóróként világíthat bele a homályba egy egzakt méréseken alapuló elemzés, mint a Transport & Environment tavaly novemberi tanulmánya. Valós körülmények között tesztelték a 2019-ben legnagyobb darabszámban értékesített három hibrid-autótípust, a BMW X5-öt, a Volvo XC60-at és a Mitsubishi Outlandert. Jelentésük bemutatja az eredményeket, és ezek jelentőségét a széndioxid-kibocsátás szempontjából. Kiderült, hogy még optimális tesztelési viszonyok között is 28-89 százalékkal nagyobb a hivatalos adatoknál e járművek CO2-kibocsátása, illetve a vele arányos fogyasztása. Noha a jelenleg kapható konnektoros hibridek közül sokról állítja a gyártójuk, hogy nagyon kevés benzint alakít át klímaváltoztató kipufogógázzá, akár csupán harmadát egy belsőégésű motoros autóénak, sőt még annál is kevesebbet, a tesztelt típusok egyike sem igazolta ezeket a délibábokat. A méréseket mindig teljesen feltöltött akkuval indították, ami aligha feltételezhető a mindennapi életben – tehát inkább a hibrideknek kedveztek.  A három autó közül a BMW X5 teljesített legjobban, „csak” 28 százalékkal lépte túl a szabványos WLTP-cikluson alapuló, hivatalosan megadott emissziót, míg a Volvo XC60 és a Mitsubishi Outlander 62, illetve 89 százalékkal. Döbbenetesen leronthatja az eredményt a geo fencing funkció, amely automatikusan maximális töltésre állítja át a jármű hajtóművét, hogy fitt akkuval, villanyautó-üzemmódban léphessen be egy belsőégésű motornak tiltott zónába: az X5 ilyen helyzetben 12-szeres fogyasztást és emissziót is produkált.

Ha ehhez a sokkoló eredményhez hozzávesszük, hogy felmérések szerint a hibridautók tulajdonosainak jó része sohasem használja a kábelt, egyszerűen a benzinmotorra bízza az akkutöltést – hogyisne, mikor a cégautó benzinjét a cég fizeti, az otthoni garázs villanyszámláját pedig ő maga. Számítsuk bele a végeredménybe, hogy vélhetően nem mindig a szabványos mérési menetciklus sebességével, dinamikájával közlekedik, aki nagy teljesítményű autót vett, hanem sűrűn kihasználja annak képességeit. Tehát ő egy műszaki értelemben szuper-korszerű kocsival jár, amely viszont végső soron vajmi kevéssel jobb a néhány generációval régebbi autóknál.

Nyilvánvaló, hogy összejátszva veri át az autóvásárlókat és az adófizetőket az EU és az autóipar, autókereskedelem. Egy mérés, tesztelés nem változtatja meg a közvélekedést, de egyre több követheti. Negyedével nagyobb, vagy akár duplája, többszöröse a tényeleges fogyasztás a prospektusban feltüntetettnek? Mi lesz, ha néhányan elteszik a számlát minden egyes tankolás után, és jelentős megtévesztés miatt beperelik az eladót? Netán mögéjük áll egy ilyesmire szakosodott dörzsölt ügyvédi iroda? Elkezdenek potyogni a kövek a hegyoldalon, egy pusztító földcsuszamlás előjeleként?

Félreértéseket eloszlatni, leszögezem, hogy csípős megjegyzéseim nem autót vásároló és fenntartó egyénekre, hanem irányító testületekre, iparbárókra és nagy általánosságban a közönségre vonatkoznak. (Egy gondolatom: a pici robotként működő hangyák közössége intelligensen működik, míg az intelligens emberek közösségei sokszor viselkednek butábban egy hangyabolynál.) Az első csoport piacbefolyásoló intézkedései igenis eredményeznek olyan körülményeket, amelyek között logikus választás egy mesterségesen előnybe hozott hibridautó. Hogy ki-ki meddig terjeszti ki fényűzésének határát, az szíve joga, de legalább legyen tisztában vele, hogy mekkora szöget ver az élhető világ koporsójába. Ezenkívül, vegye észre, hogy mi a valóság, és hol kezdődik a svindli.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....