Gondolatjel
A „szoci” autógyártók tudva tudták, hogy milyen hitványak a termékeik. A Trabant üzem tisztában volt vele, hogy gyenge a fék, egy komoly hegyi szerpentinen lefelé, kitüzesedik, és elmegy a hatása. Én egyénileg átszereltem a Wartburg hűtőbordás dobfékét, a Trabi első kerekeire, ezzel megoldódott a probléma. Szép lett volna, ha a márka szervezett volna egy általános cserét. Ezzel ugyanúgy nem törődtek, mint a gyenge fűtésről, télen takaróba kellett bugyolálni magunkat.

A Lada eredetileg a Fiattól származott, akkor rendben volt, de pár évekkel később elterjedt az ötfokozatú váltó, ettől kevesebb lett a fogyasztás, és alacsonyabb a zajszínt. A szovjetek tovább készítették a kocsit, négygangos váltóval, nem lehetett tíz liter alá leszorítni a benzinfogyasztást, és az autópályán bőgött a motor. Vélhetően még prototípus-fázisban észrevették, hogy a Lada Szamara első ülésének csőváza az ott ülő személy fenekét nyomja, így ment sorozatgyártásba. Nicsevó, így is jól lesz! A gyár csak azzal törődött, hogy minden Lenin-születésnapra és november 7-re emeljék a darabszámot.
A Skoda akkor tért át, farmotorra, mikor a nyugati márkák már fronthajtású modelleket gyártottak. A farmotor nagy hátránya, az egész kocsi rossz helykihasználása, a Skoda motor elveszett a kocsi nagy farában, a csomagtartó szűkös lett, mert szélesebb a kormányzó kerekek sárvédője, és előre nyúlt a lábtér. Ezt egy óvodás is felfoghatta volna, de a gyár illetékesei nem ismerték fel.
A Dacia nem törődött vele, hogy beszállító pontrozsdás karosszéria-lemezt küldött, az apró korrózió később megnagyobbodott, és egymásba érte. Tulajdonképpen ez volt jármű előre beprogramozott pusztulása.
A lényeg, hogy nem számított a vásárló, sem a márka jó híre. Nagyon fordult a világ, ha egy autógyártó észreveszi, hogy valami hiba van, visszahív minden ügyfelet a szervizbe, és ingyen kicserélik a veszélyes légzsákot, frissítik az elfuserált szoftvert. Ez nagyon becsületes, tisztességes eljárás, még jót is tehet a gyárnak.

A Totalcar híre szerint még prémium márkánál is előfordulhat egy hiba. A Mercedes-Benz ügyfélpanasz után észrevette, hogy a kormányműben egy csavart nem húzták meg kellőképpen. Ha ez a csavar kiesik, a jármű irányíthatatlan lesz, súlyos beleset okozhat. Az amerikai közlekedés biztonsági hatóság (NHTSA) visszahívást rendelt el a problémás példányokra. GLC, GLC Coupe és EQE érintett a 2023-2026 közötti modellévekből. A hiba miatt bekövetkezett balesetről nem tudunk.
A Mercedes becsületesen járt el: tovább vizsgálódott. Kiderült, hogy nem egyedi problémáról van szó. A gyártási folyamattal adódott probléma, ami miatt egyes autóknál egyszerűen nem húzták meg a fontos csavart. Ezt a problémát teljesen megoldották.
Nézzük most az emberi szervezetet. Nagyon tökéletlen, sokkal több hibája van, mint egy szoci autónak. Kezdjük az elején, milyen nehéz kihordani, megszülni egy gyereket. Hány ember születetik vakon, siketen. Gyakori a súlyos ortopéd deformáció, soha sem tudnak egy jó lépést tenni. Mennyire hajlamosok vagyunk a rákbetegségre, cukorbajra egyre több, az érintett gyerek. Rengeteg család bánata, hogy nem lehetett gyerekük.
Az öregség nem más, mint egymásba érő problémahalmaz, az általános hanyatlás, elgyengülés. Egyszerű testi funkciók nehezen működnek, megalázó helyzetet hoznak elő. Két ismerősöm teljesen süket. Ez az állapot szinte kizárja őket a társasági életből. Ahogy körülnézek ismeretségem körében, két barátomnak sok szenvedés után kicserélték csípő-, vagy térd ízületét. Másnak levágták a lábát, cukorbaj miatt. Alig találok egy családot, a nyolcvanas korcsoportban, ahol nincs rákbetegség, hosszas kezelés, és komoly műtét. Egy barátom Covid betegség után nagyon súlyos szimptómákat kénytelen elszenvedni, elgyengült a bokaízület, csak bottal tud járni.

Vannak katasztrófa-családok… Egy példa. Kisportolt szülők nyolc gyereket vállaltak, nagyon egészséges életmódot folytattak, egy ikerpár rögtön a szültéskor meghalt, egy pár éves kisfiú követte őket, a legidősebb lány gyerekparalízist kapott, ettől elgyengül a gerince, púpos lett, egész életében gyenge maradt. Segítségre szorult.
Szinte járványos eset, hogy egy idős ember elesik, combnyaktörést kap. Teljes ápolásra szorul, hasonló korú párja nem tudja ellátni. Milyen tragédia, hogy egy öreg házaspár egyik tagja, súlyos betegséget kap, a párja nem képes ápolni. Házi segítséget kell kérni, ez többnyire a fiatalabb generáció gondja.
Akár a Teremtőben, vagy a törzsfejlődésben hisz valaki, megállapíthatja, hogy tragikusan hiányzik a modern autógyárak, felelősséggel áthatott hozzáállása, nincs érdemi hibajavítás. Mindannyian „szoci autók” vagyunk. Átöröklünk hibákat, ahogy szaporodik az emberiség, egyre több szenvedés az eredmény.