GreenGo

A GreenGo autómegosztó flottája több mint 50 százalékkal nőtt tavaly

2023.01.17.

A GreenGo flottája tavaly több mint ötven százalékkal 500 autóra nőtt, szolgáltatási területe 100 négyzetkilométerre bővült, bérlési ideje megduplázódott és a cég ügyfelei a kölcsönvett gépjárművekkel kétszer annyi kilométert tettek meg, mint az előző évben - tájékoztatta az autómegosztó szolgáltató az MTI-t.

Felidézték, hogy a munkaadók a közösségi autómegosztást a hatályos adójogszabályok értelmében adó- és járulékmentesen biztosíthatják alapbéren felüli juttatásként.

A felhasználók az elektromos flotta használatával tavaly több mint 1300 tonna extra szén-dioxid kibocsátásától mentesítették Budapest levegőjét - mutattak rá.

A cég ügyfelei elsősorban bevásárlásra, kirándulásra és Budapest közeli fürdőhelyek felkeresésére használták a szolgáltató gépjárműveit a közlemény szerint.

A GreenGo nettó árbevétele 2021-ben 658 millió forintot tett ki, ami a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint 18,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 553 millió forintot.

A cég adózott vesztesége 903 millió forintra nőtt tavalyelőtt a 2020-as 672 millió forint veszteségről.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....
2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..