Győrfi Pál

Győrfi Pál: A mentődoboz nem Pandora szelencéje

2020.10.28.

Az autós mentődobozt, hivatalos nevén elsősegélynyújtó felszerelést időtlen idők óta idegen testként kezeli az autósok többsége. Sokan úgy vannak vele, hogy olyan formalitásról van szó, melynek igazi haszna nincs, csak arra  jó, hogy igazoltatáskor zaklassák vele az autósokat. Háromévente, a szavatossági idő leteltével pedig újabb költséget jelentsen a gépkocsi-tulajdonosok számára.  Ezt az érzést erősíti, hogy a KRESZ-ben gumijogszabály rendelkezik arról, kötelező-e vagy sem a dobozt az autóban tartani.  Győrfi Pál, az országos mentőszolgálat szóvivője azt mondja: a mentődoboz igenis hasznos. Több vonatkozásban is. Az autósok pedig egyre jobban beletanulnak az elsősegélynyújtásba.

A KRESZ módosításainál, illetve az elsősegély doboz tartalmának összeállításakor kikérik-e az Országos Mentőszolgálat véleményét?

A mentő szakemberek is benne vannak azokban a testületekben, melyeknek a véleményét biztosan kikérik.

Mentős szemmel mennyire hasznos a mentődoboz, mint a kocsik kötelező tartozéka? Az autósok számára olyan misztikus, mint Pandora szelencéje. A gépjárművezetők többségének fogalma nincs róla, mi van benne, és mit mire kell használni.

Az elsősegélydobozt igenis hasznosnak tartom, hiszen – túl azon, hogy alapfelszerelést ad az autósok kezébe - van egy közvetett pszichológiai hatása is, amely pozitív üzenetet hordoz. Figyelmeztet arra, hogy az  elsősegélynyújtás mennyire fontos, és bárki nyújthat elsősegélyt.

Pedig korábban épp arra figyelmeztettek mindenkit, hogy ne nyúljanak a sérültekhez, mert egy hozzá nem értő akár egy rossz mozdulattal további egészségkárosodást okozhat.

Az utóbbi néhány évtizedben megváltoztattuk a hozzáállásunkat. Valóban, régen úgy kezdtük az elsősegély- tanfolyamokat, hogy felírtuk a táblára latinul: „Nil nocere!”. Magyarul: „Ne árts!” Azt magyaráztuk, mennyi hibát lehet elkövetni elsősegélynyújtás  közben. Ezt a felfogást teljesen megváltoztattuk. Ma már az elsősegély-tanfolyamokon azt mondjuk: a legrosszabb, amit tehetsz, ha nem csinálsz semmit. Ha nagy baj van, fontos, hogy segíts! Még akkor is, ha ügyetlenkedsz, vagy meg vagy ijedve. Hisz lehet, hogy  a gyors beavatkozással te fogod megmenteni az illető életét.

Ha nagy a baj, mit ér egy kis mentődoboz?

Nem mindig a dobozban, hanem az emberi segítségben kell gondolkodni. Az mindig hasznos. Érdekes módon, amikor nagyon nagy baj van, akkor nem igazán az elsősegélydobozra van szükség. Gondoljunk csak egy hirtelen szívmegállásra. Valaki az autójából  azt látja, hogy az utcán összeesik egy ember. Fékezel, odaugrasz, és minden eszköz nélkül megkezdheted az újraélesztést. Igazából a puszta kezünk elegendő erre. Ha van esetleg egy gézlap, azt ráteríthetjük a beteg arcára, azon keresztül fújjuk be a levegőt.  Az valamivel kényelmesebb és higiénikusabb megoldás, de látni kell, hogy a mellkasnyomáshoz nem kell semmilyen felszerelés, így elsősegélydoboz sem.

Amit mindenkibe belesulykolnak, az a stabil oldalfekvés. Gondolom, ez is az előző kategóriába tartozik.

Pontosan! Ha valaki elvesztette az eszméletét, akkor óvatosan az oldalára kell fordítani, hogy ne fulladjon meg a saját nyelvétől vagy hányadékától. Vagy ha valakinek a torkán akad a falat, akkor a hátára kell ütni és a Heimlich-műfogást alkalmazni. Ez egy életmentő, de laikusok által is használható beavatkozás, melyet légúti idegen testek eltávolítására lehet használni. Sőt, még odáig is elmegyek, hogy ha valakinek nagyon erős vérzése van, és nincs nálunk gézlap, azzal, hogy magasra emeljük a vérzés helyét, rányomunk valamilyen textíliát és erősen a seben tartjuk, ezzel már megmenthetjük az életét. Ehhez sem kell semmilyen  felszerelés vagy elsősegélydoboz. De ha van, akkor mindezt megtehetjük steril gézlappal, gumikesztyűt húzva. Az mégiscsak jobb megoldás.

Került-e már olyan helyzetbe, hogy Önnek is az autós segélyláda segített az ellátásban?

Hogyne! Épp néhány héttel ezelőtt. Óbudán, a Vörösvári úton az orrom előtt történt egy baleset. Egy motoros ott feküdt a földön, és a térde úgy sérült meg, hogy egy nagyon csúnya, lebenyes, nyílt bőrsebe keletkezett.  Odarohantam, és valaki addigra már hozta és nyitotta a z elsősegélydobozát. Ott például nagyon jól jött a felszerelés, mert egy jó nagy gézlapot elővettünk, ráterítettük erre a sebre, hogy ne tátongjon a szabadban, és a motoros se lássa, milyen csúnya a térde. Ezzel  gyakorlatilag el is végeztük az elsősegélyt. A példából is kitűnik: kisebb sérüléseket nagyon jól el lehet látni a doboz tartalmával, de legalább ennyire fontos az üzenete is: bárki nyújthat elsősegélyt.

Több európai országban az elsősegélydoboz tartalmának megváltoztatását javasolják a Covid-19 járvány miatt. Ön mit gondol erről?

Azt tanácsolom, hogy a Covid-járványra való tekintettel, de ettől függetlenül is mindenki hordjon magánál maszkot, esetleg kézfertőtlenítőt. Ezt nem feltétlenül kell integrálni az elsősegély- dobozba. Javasoljuk mindenkinek, hogy az  elsősegélydobozt emiatt ne bontsa meg, csak valós vészhelyzetben. Elvileg meg lehet bontani, de ha intakt marad, mindenki látja, meddig tart a szavatossága. 

Egy-egy mondattal elmondaná, mi mire jó a dobozban?  Kezdjük a különböző méretű steril gyorskötöző pólyákkal!

Azért vannak különböző méretű kötszerek, mert lehetőleg a seb méretének megfelelő kötszert kell választani. Nem esztétikai szempontok alapján, hanem mert ha valakin van egy 15 centis seb, akkor ne ötcentis gézlapokból készítsenek rá mozaikot,  mert az nehezebben fog sikerülni, és fölösleges is.  Ugyanakkor a steril gyorskötöző nagyon hasznos dolog. Gyakorlatilag kétféle kötözőszert kombinál: a gézlapot és a pólyatekercset. Ha a pólyatekercsből legombolyítasz 15 centit, akkor  ott van benne egy integrált gézlap. Gyakorlatilag a gézlap része a pólyatekercsnek. Ha ez nem lenne, akkor ki kellene bontani egy gézlapot, rátenni a sebre, utána kibontani egy pólyatekercset, és azt elkezdeni körbetekerni.  Itt erre nincs szükség. Azért hívják gyorskötözőnek, mert gyorsabban be tudsz kötözni például a karon, vagy a lábon egy sebet. Az is rá van írva, hogy „steril gyorskötöző”, tehát ezt közvetlenül a sebre lehet tenni. Amikor arról beszélünk, miért  van szavatossági ideje az elsősegélydoboznak, annak a steril állapot garantálása az egyik oka. Ha előveszel egy 30 éves elsősegélydobozt, akkor abban már semmi nem lesz steril. A papír és az anyag is szétmállik az idők folyamán.

A következő a hajtogatott mull-lap!

Ez azért praktikus, mert amikor kivesszük, akkor kicsiny, tenyérnyi. De kihajtogatva akár egy 50x80 centis gézlapot is kaphatunk. Egészen nagy felületet is le lehet vele takarni vagy bekötözni.

Mire való a háromszögletű kendő?

Talán a legnépszerűbb felhasználási módja a felső végtag rögzítése. Balesetekben gyakran sérül a csukló, alkar vagy a könyök. Ilyenkor elképzelhető, hogy semmi másra nincs szükség, mint hogy addig rögzítsük, amíg az illető elmegy megröntgeneztetni,  vagy elviszi a mentő. Törésgyanús esetnél kiváló elsősegélyeszköz a háromszögletű kendő. Megjegyzem, nem olyan könnyű használni, gyakorlatot igényel. Ezért is kötelező eleme ez a gépjárművezetők elsősegélyvizsgájának.

Fóliakesztyű – univerzális méretű.

Bárki számára használható, de senkinek nem lesz igazán kényelmes. Érdemes felhúzni, mert az ördög nem alszik. Sosem lehet tudni, hogy aki ott van előtted vérző sebbel, és el kell látni, nem szenved-e valamilyen vérrel terjedő betegségben. Ilyenkor automatikusan  az AIDS-re gondolunk, de ott van például a fertőző májgyulladás és más kórok. Ezeket el lehet kapni és át is lehet adni elsősegélynyújtás közben is. Annyi idő mindig van, hogy a kesztyűt felvegye az ember. A mentőknél kötelező. Amikor kiérnek a helyszínre, kesztyűben kell ellátni  a beteget.

Jöjjön a fertőtlenítő oldat! Ez eléggé egyértelműnek tűnik.

A fertőtlenítő szerekről azt érdemes tudni, hogy a közhiedelemmel szemben nem a sebbe kell beleönteni, vagy beleszórni, hanem rendszerint a seb környékét kell vele kezelni. A seb melletti bőrfelület mindig tele van kórokozókkal, melyeket nem  látni, csak mikroszkóppal. Ezek mozoghatnak is. A fertőtlenítők - az úgynevezett bakteriosztatikus anyagok - meggátolják, hogy a kórokozók a sebbe kerüljenek.

A következő tétel az arcmaszk. Mi a különbség a lélegeztetéshez használatos higiénikus arcmaszk illetve egy gumis sebészeti szájmaszk között?

A higiénikus arcmaszk arra szolgál, hogy lélegeztetéskor ne kelljen a beteg arcával közvetlenül érintkezni. A Covid- fertőzést azonban nem biztos, hogy ki fogja védeni. Ezért változik a protokollunk. Ha valaki jön veled szemben az utcán,  nem tudhatod, hogy vírusos vagy sem. Ugyanez igaz akkor is, ha valaki megsérül az utcán, és elsősegélyt kell nyújtani neki. Éppen ezért azt tanácsolom, hogy most egy újraélesztésnél lehetőleg csak mellkasnyomást végezzünk, mert a befújás ebben az időszakban kockázatos  lehet, a lélegeztetés háttérbe szorul. „Békeidőben” sem véd igazán a fertőzések ellen, de arra jó, hogy mégsem kell egy idegen ember arcát közvetlenül érinteni.

A lista végén ott az Elsősegélynyújtás képekben füzetke. Számomra nem életszerű, hogy valaki egy súlyos sérült mellett előveszi a füzetkét, és próbálja kiolvasni, mit is kellene tennie.

Mindannyian, akik az elsősegélynyújtással foglalkozunk, minden csatornát igyekszünk kihasználni az ismeretek terjesztésére. Mondok két példát. Évekkel ezelőtt egy játékgyártó megkeresett bennünket, hogy élethű mentőautókat szeretne forgalmazni.  Akkoriban kezdtünk sárga mentőautókkal dolgozni. Megbeszéltem a gyártókkal, hogy megadjuk az engedélyt, ott lehet az OMSZ-logó. Annyit kérünk csupán, hogy a játék dobozába tegyék bele az elsősegélynyújtó kisokost, hogy amikor játszanak a gyerekek a mentőautóval,  nézzenek bele, olvasgassák, mit is jelent az elsősegélynyújtás.

Tudom, hogy manapság ennél sokkal modernebb eszközöket vetnek be.

Új applikációnk az ÉletMentő „app”, amivel segítséget lehet hívni baj esetén. Ebben az alkalmazásban is elhelyeztünk egy pontot, ahol böngészni lehet az elsősegélynyújtással kapcsolatos információkat. Lehet, hogy  valaki épp így fogja megtanulni, mit tehet másokért. Ahova csak lehet, igyekszünk eljuttatni ezeket a kisokosokat. Ebben egyébként egy másik applikációnk, a Szív City is sokat segít.

Mi a tapasztalatuk, változik-e az emberek, és azon belül is az autósok elsősegélynyújtási hajlandósága?

Az elmúlt 3-4 évben sokat javult a helyzet. És van rá bizonyítékunk is: A „Sikeres újraélesztések ” című statisztikai adat. A közterületi esetekben - amikor például összeesik valaki a járdán,  mert leáll a szíve – megduplázódott a sikeres újraélesztések száma 3 év alatt. Ez egyértelműen annak köszönhető, hogy az emberek már mernek segíteni, ugyanis a mentőszolgálat működése ilyen szempontból nem változott. Egyértelmű, hogy  a sikerarány növekedése azért van, mert az emberek nem csak állnak és várják a mentőt, hanem addig is tudnak és mernek is segíteni.

"B" típusú egészségügyi csomag gépjárművekhez

  • Steril gyorskötöző pólya (10 cm x 5m): 4 db
  • Steril gyorskötöző pólya (5 cm x 5 m): 2 db
  • Steril hajtogatott mull (50 cm x 80 cm): 3 db
  • Steril mull-lap (6 cm x 6 cm / 100 lap): 2 db
  • Vágott mullpólya, egyenként csomagolt (10 cm x 5 m): 4 db
  • Ragtapasz (1.25 cm x 5 m): 1 db
  • Háromszögletű kendő: 2 db
  • Fóliakesztyű 1 pár: 1 db
  • Ragtapasz (6 cm x 10 cm): 2 db
  • Biztosítótű: 4 db
  • Olló: 1 db
  • Fertőtlenítő oldat (30 ml): 1 db vagy fertőtlenítő párna: 6 db
  • Kéztisztító fertőtlenítő lap: 4 db
  • Higiénikus arcmaszk (lélegeztetéshez): 1 db
  • Gumis sebészeti szájmaszk: 1 db
  • Elsősegélynyújtás képekben: 1 db

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....