győri audi hungaria

A győri Audi igazgatóinak nem volt büdös a kétkezi munka

2015.09.12.

Az Audi Hungaria második Önkéntes Napja messze felülmúlta a tavalyi év sikerét. Több mint 600 munkatárs dolgozott szombaton önkéntesen 36 projekten Győrben és környékén. Közöttük két igazgató is.

Örömmel tölt el, hogy ilyen sok munkatárs vett részt az Audi Hungaria második Önkéntes Napján. Igazán remek projekteket valósítottunk meg szülővárosunkban, Győrben és környékén“, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „Elhivatottságunk és felelősségvállalásunk túlmutat a gyár területén. Célunk, hogy munkánkkal jelentősen hozzájáruljunk a győri régió életszínvonalának növeléséhez.”

Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója Ménfőcsanakon a gyermekorvosi rendelőben az Audi Hungaria önkénteseivel

Az Audi Hungaria munkatársai különböző egészségügyi-, szociális-, oktatási-, természetvédelmi- és sportprojekteket kezdeményeztek, amelyeket kollégáikkal közösen meg is valósítottak. Három projekt kiemelt támogatást kapott: az „Értelmi fogyatékosok rehabilitációs intézetének felújítása” Koroncón, a „Felújítási munkálatok az Autista Lakóotthonban” Mindszentpusztán és a „Kert kialakítása a Családsegítő Szolgálat számára” Győrben. Mindhárom projekt nagyban hozzájárul a rászorulók életkörülményeinek javításához.

Axel Schifferer, az Audi Hungaria pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatója Győrben a Családsegítő Szolgálatnál az Audi Hungaria Önkénteseivel 

Emellett számos iskola, óvoda és idősek otthona is megújult az Audi Hungaria munkatársainak köszönhetően, valamint számos játszóteret és sportpályát is felújítottak. Idén először valósítottak meg a munkatársak Győrtől távolabbi településeken, többek között Komáromban és Pápán is, projekteket.

Az Audi Hungaria célul tűzte ki, hogy hagyományt teremtsen az Önkéntes Nappal, amelyet a munkatársak is széleskörűen támogatnak. Annyira nagy volt az érdeklődés a vállalaton belül a rendezvény iránt, hogy idén mind a projektek, mind a résztvevők számát duplájára emelték. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai szorításba:....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..