sebességmérés

Ha Szlovákiába készül, ezt feltétlenül olvassa el

2025.01.13.

A szlovákiai utakon hamarosan megjelenhetnek a radarok legújabb generációja - írja a parameter.sk.

Ezek a radarok a sebességhatár túllépése mellett más szabálysértéseket is rögzíthetnek majd: a piros lámpán való áthaladást, a Stop tábla figyelmen kívül hagyását, a telefonálást vezetés közben, valamint a biztonsági öv használatának elmulasztását – derült ki az Aktuality cikkéből.

A kamerák felvételt készítenek a sofőrök arcáról, és a szabálysértésekről öt évig tárolnak adatokat.

A radarok megvásárlása lesz a belügyminisztérium egyik legdrágább beruházása. Az eszközök beszerzésére 65 milliót eurót szeretne költeni tárca. A Startitup tudósításából kiderült, hogy 280 ilyen kamerát terveznek kihelyezni az utakra.

Az új rendszer bevezetésének célja, hogy jelentősen javítsa a közlekedésbiztonságot, és megkönnyítse a rendőrök munkáját. Az automatizált szabálysértés-figyelés lehetővé teszi a rendőrségi járőrök hatékonyabb kihasználását és a veszélyes vezetési magatartás rendszeresebb felismerését.

A rendszernek autonóm módon kell döntenie arról, hogy történt-e közlekedési szabályszegés, és csak azokat az eseteket kell a rendőröknek továbbítani, amelyeknél biztosak abban, hogy szabálysértés történt. A végső döntés a fényképek alapján a rendőrnél lesz.

Ahogy az az Aktuality tudósításából kiderült, a beruházásnak számos megkérdőjelezhető pontja van. Az egyik pályázó például felvetette a diszkrimináció gyanúját is. A közbeszerző – amely ebben az esetben a belügyminisztérium – ugyanis olyan feltételeket szabott, amelyek – gyanúsan – leginkább egy német cégnek felelnek meg.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....