rendőri intézkedés

Halálos baleset: 7 éves kisfiú és 28 éves nő az áldozat

2020.09.04.

Két ember a helyszínen meghalt és többen megsérültek abban a közlekedési balesetben, amely péntek reggel történt Nyársapátnál - közölte a rendőrség a police.hu oldalon. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt közölte, hogy egy 7 év körüli fiú és egy 28 éves nő halt meg a balesetben.

Buszmegállóba csapódott és elsodort hat embert egy kisbusz a Pest megyei Nyársapátnál - tájékoztatta a katasztrófavédelem korábban az MTI-t. Közleményük szerint a jármű fának ütközött, majd a megállóba sodródott a 441-es út 7-es kilométerénél.

A rendőrség azt közölte, hogy a mikrobusz Cegléd irányából Nagykőrös felé tartott, amikor - 6 óra 50 perc körül - a buszmegállóba hajtott.

A balesetben többen megsérültek, ketten a helyszínen meghaltak. A rendőrök a mentés és a helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgákat szóvivője telefonon azt közölte az MTI-vel, hogy két mentőhelikopter és nyolc mentőautó érkezett a baleset helyszínére.

A súlyos balesetben ketten - egy 7 év körüli fiú és egy 28 éves nő - meghaltak. Egy 8 éves fiút és egy 9 éves lányt súlyos sérülésekkel vittek egy budapesti és egy szegedi kórházba a mentőhelikopterek. Egy 40 éves férfit és egy 16 éves fiút pedig könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba - fűzte hozzá.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....
2025.12.27
Nagyon fontos, hogy előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget! ..
2025.12.27
Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz,....
2025.12.27
Akik klasszikus luxuslimuzinokra gondolnak, nem csak olyan márkákról álmodoznak, mint a Duesenberg....
2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..