kamionbaleset

Halálos kamionbalesettel és teljes útzárral kezdődött a nap - frissítve

2025.03.07.

Összeütközött két kamion Felsőzsolca és Szikszó között, a 3-as főút 193-as és 194-es kilométerszelvénye között.

Frissítés: A helyszínen meghalt a péntek reggel a 3-as számú főúton, Felsőzsolca és Szikszó között történt balesetben az egyik sofőr - tájékoztatta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Az áldozat egy betonmixert vezető 63 éves férfi, a baleset másik érintettjét, egy 50 év körüli férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Korábban írtuk:

Frontális karambol történt Felsőzsolca és Szikszó között, melynek következtében az egyik járműbe több ember beszorult, őket a miskolci hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítják ki. A beavatkozást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja. - A főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták - írta a katasztrófavédelem honlapja. Kerülni az arnóti körfogalom irányából Onga-Ongaújfalu irányába lehet.

Van baj máshol is, egy kamion korábban villanyoszlopnak hajtott a 45-ös főúton, Szentes belterületén. A 25-ös km-nél a műszaki mentés és a helyreállítási munkák miatt a főutat lezárták, a járműveket mellékutcákra terelik.

Az M7-es autópályán, a főváros irányába, a 109-es km-nél lévő Töreki pihenőnél egy műszaki hibás gépjármű akadályozza a kihajtást, ezért a parkolóba nem lehet kihajtani.

Az M1-es autópálya bővítésének munkálatai folyamatosan haladnak. Az előkészítő munkálatok már a főpályát is érintik, most a leálló sávok megerősítésén dolgoznak. Ehhez kapcsolódóan a 48-as jelű Szárliget és a 39-es jelű Bicske csomópontok között mind a két irányban, Győr és Budapest felé is szűkített sávokon lehet közlekedni. A forgalom jelenleg folyamatosan halad, torlódás nincs csak lassítani kell.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Budapest közlekedésbiztonsága volt a központi témája a BKK harmadik Balázs Mór Konferenciájának. A....
2026.05.24
Angliában több évtizedes hagyománya van annak, hogy stoptáblával felszerelt, „nyalókás emberek”....
2026.05.24
Nem mindennapi jelenetet rögzített a fedélzeti kamera Budán, a Margit híd alatt, a rakpart felé....
2026.05.24
George Russell megőrizte a hidegvérét és győzött a montreali sprintversenyen, miközben Kimi....
2026.05.24
A BYD aggresszív előrenyomulása már miniautó szinten, a vezetéstámogató rendszerekben is felüti a....
2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....