Forma 1

Hamilton: "Bármikor dönthetek úgy, hogy befejezem"

2017.06.26.

Bizonyára számos olvasónk emlékszik, amikor 2007-ben Lewis Hamilton ifjú titánként bemutatkozott a Forma 1-ben. Az azóta eltelt időben a brit pilóta háromszoros világbajnok lett és a legnagyobbak közé került. Most 32 éves és nemrég a visszavonulásról nyilatkozott a Sky Sports-nak.

Hamilton szerződése 2018-ban lejár, de nem sieti el a döntést: „A sorsom az én kezemben van, dönthetek úgy, hogy a szezon végén befejezem.” A pilóta sokat tervezgeti a versenyzés utáni életet, de ha meglátja az autóját, elmegy a kedve a visszavonulástól. „Nem tudom, meddig fogok maradni, de még versenyképes vagyok, éhes a sikerre és sosem vezettem ilyen jól.”



A bemutatkozás elég feszültre sikerült                                                                                 CNN.com

A Mercedes pilóta szavaiból egyértelmű, hogy a visszavonulás csak kósza gondolat, valószínűleg még jó néhány évig láthatjuk versenyezni. „A mostani szerződésem után még egy, további 3-4 évről szóló szerződést tudok elképzelni, utána részemről ennyi volt.” Hamilton úgy tervezi, hogy 37 éves kora körül fogja szögre akasztani a bukósisakot, de addig is próbál minél nagyobb nyomot hagyni a száguldó cirkuszban.

Hamilton beszélt arról is, hogy sokkal könnyebb neki, hogy nem (csak) házon belül folyik a világbajnoki küzdelem, hanem egy másik csapat, a Ferrari ellen kell küzdeni a világbajnoki címért. „Nincs széthúzás, mindenki egy irányba tart.”

Nem tudhatjuk, mi lesz az idei szezon eredménye, behúzza a Mercedes vagy a Ferrari letaszítja a németeket a trónról, de egy biztos: Lewis Hamilton – akár az ezüst nyilaknál, akár máshol – még jó néhány évig hajtani fog a világbajnoki címekért.

A cikk forrása a FIA interjúja.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....