Hamilton

Hamilton: Nem érdekel a Ferrari

2019.10.11.

Lewis Hamilton sosem csinált titkot a Ferrari történelme iránti csodálatból. Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy mindig újra felreppennek a pletykák esetleges átigazolásáról, viszont a brit világbajnok a svájci Blick-nek adott interjújában eloszlatta a kétségeket.

“Sokaknak a Ferrari egy álomkarrier elengedehetlen része. Én nem tartozom közéjük. 13 éves korom óta a Mercedes család tagja vagyok és kétlem, hogy ez megváltozna a jövőben.” – fogalmazott a valószínűleg hamarosan hatszoros világbajnokká váló pilóta.

Hamilton kitért arra iss, hogy szerinte nem lenne okos döntés otthagyni a Mercedes csapatán belül kialakult légkört. “6 évbe telt, mire elértünk idáig, amikor a csapat atmoszférája szeretettel van tele, csodálatos itt dolgozni. Ezt nem adja fel könnyen az ember.”

Hamilton elmondta, hogy biztos benne, nagy kihívás lenne a Ferrari-t vezetni és biztosan vannak dolgok, amikben segíteni tudná az olaszokat, de ez nem célja. Amikor a Mclaren-től átigazolt az akkor éppen újoncnak számító Mercedes csapatba, valami újra vágyott. “Ma már nem ez a helyzet.” – fogalmazott a mezőny legsikeresebb pilótája.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....