Országos Mentőszolgálat

Hamis mentőautót lepleztek le a hatóságok Budapesten

2023.07.15.

A vizsgálatkor kiderült, hogy a Ford Transit közúti közlekedésre alkalmatlan volt, és a személyzet tagjai nem rendelkeztek a tevékenységhez szükséges egészségügyi végzettséggel - írta a közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

Az OMSZ a Facebook-oldalán azt írta: mentősöktől és betegektől is több panasz érkezett korábban a mentőszolgálat főigazgatójához az egyik alternatív (magán) mentőszolgálatra, amelynek dolgozói megtévesztő módon az OMSZ védjegyoltalom alatt álló emblémáját ruhájukon viselve, térítés ellenében szállítanak betegeket, miközben rendszeresen visszaéltek a megkülönböztető jelzés használatával.

Az OMSZ főigazgatója akkor felmondta a megállapodást a betegszállító céggel, és megvonta a vállalkozástól a rendezvénybiztosítás lehetőségét is, valamint felszólította a szervezet vezetőjét a jogszabályok betartására. Ennek ellenére - írta a mentőszolgálat - a mentősök továbbra is gyakran jelentették Budapest különböző pontjairól az engedély nélkül szirénázó, esetkocsinak látszó autót.

Az "ESET 4" feliratú járművet a mentőszolgálat jelzése alapján szerdán a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a Fővárosi Közlekedésfelügyeleti Főosztály és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai ellenőrizték.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
 A Porsche fontolgatja a Cayenne gyártásának áthelyezését – írja az orf.at.   ..
2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....