VW

Happy hippi már 65 éves

2016.09.08.

Örökifjú és ma is fontos szerepet játszik a VW márka történetében, ahogy a megújuló technológiák is.

VW sor benzines, dízel és villamoshajtással                                                   A szerő felvételei

Think new

Ahogy az autóépítésben, úgy a prezentációban is kialakultak a márkák hagyományai: autópróbákkal összekötött technológiai és innovációs napot immár ötödször rendezett Magyarországon a VW, mely a Ferencváros impozáns stadionja mellett tucatnyi újdonságot vonultatott fel. A tucatnyi itt a klasszikus mértékegységre, vagyis a mennyiségre utal, mert hogy tizenkét VW állt a parkolóban, ezek fele zöld rendszámmal. Ahogy a külföldön tartózkodó márkaigazgató nevében Kazi Róbert marketing menedzser fogalmazott: a hat zöld rendszámos autó esszenciája az új modellekben szereplő újdonságoknak. Think new, áll a plakáton, mert ez a márka filozófiájának aktuális pontja, vagyis újragondolni az automobilt, figyelembe véve a politikai, a gazdasági és társadalmi változások hatásait.

Fehér jelzéssel is érdekesek

Az ötödször megrendezett szakmai napon a fehér rendszámos, vagyis a hagyományos erőforrással készülő modellekbe is sok érdekes műszaki újdonságot pakolt a gyártó, mely klasszikus bútorból is univerzális darabot kreált. Az új Multivan ajtajából kivehető asztal nemcsak a szembefordított hátsó ülések között hasznos, hanem a kocsiból kivéve szabadtéri piknikezésnél is kellemes kellék. A Light Assist pedig komoly része a biztonságos közlekedésnek, mert a fényszóró-szabályozó rendszer érzékeli és automatikuson tompítottra vált, ha előttünk haladó, vagy szembe jövő járművet észlel, de akkor is leveszi a távolsági reflektort, ha lakott területet jelző táblát lát, hatvan feletti tempónál pedig felkapcsolja azt a lakott területen kívül.

Itthon a csúcsverziók dominálnak

Nem nagy, de kétségtelenül érdekes piac a magyar, legalábbis abban a tekintetben, hogy az itthon eladott Multivan modellek többségét magas felszereltségi szinttel rendelték. Ez például kevésbé jellemző Németországra és Ausztriára, igaz, a VW alapmodelljeihez egyébként is gazdag biztonsági és kényelmi csomag jár. Kovács András, a VW haszonjármű márkájának igazgatója érdekes összehasonlítást tett a rendelési szokásokról. Amiben hasonlít a magyar piac az európaihoz és a globálishoz is, hogy itthon is egyre népszerűbbek a sportos terepjárók és szabadidő-modellek: az elmúlt években ezek aránya 10-ről 30 százalékra nőtt a Porsche Hungária eladásaiban, melyben fontos szerepet kapnak az egyterűek. A Tiguan és Touran különböző változatai mellett azért továbbra is a Polo és a Golf a volumenmodell. A 3-ik üléssor lehajtásával, vagyis öt utassal kétezer literesre bővíthető és hét személlyel sem kicsi (834 literes) a csomagtér. A pakolást további 47 tároló könnyíti. A biztonság záloga pedig az alapfelszerelésként járó hét légzsák, melyhez további kettő extraként rendelhető.

Az üléstámlák hátuljára rögzített monitorok és variálható asztalkák is részei a moduláris úti-, és kényelmi rendszernek. Kategóriájában az új Touran büszkélkedhet a legnagyobb – 1,4 négyzetméternyi felületű- napfénytetővel, mely nem csak látványos, de kellemes tartozék is.

Kovács András, a VW haszonjármű márkaigazgatója

Új szállítók jönnek

A Tiguan újdonsága a headup display, vagyis a plexire vetített kijelző, valamint több innovatív vezetőtámogató rendszer, többek között az utánfutó tolató automatika. Variálható a műszerek képe, és rendelhető 4motion activ controll, melynél négyféle vezetési mód közül választhat a vezető. Megújult, miközben megtartotta hasznos és bevált megoldásait a IV. generációs Caddy, melyből továbbra is népszerű az Alltrack. Kovács András azt is elmondta, hogy a Multivan 240 lóerős motorjának teljesítményéből mind a négy kerékre juta 4Motion változatban. A Posnan közelében felépült új gyárából érkezik következő Krafter, melyet az MAN-nel közösen fejlesztette a VW, ezt 2018 második felében forgalmazzák majd a magyar piacon.

Kazi Róbert marketing igazgató

Természetes márkafesztivál

A VW hazai rajongóinak köre már százezer felett van, ők is ott lesznek a Hungaroringen, az október elsejei megrendezésre kerülő és immár ötödik márkatalálkozóra, mely a Golf treffenből fejlődött hatalmas partivá. Háromszáz hazai és külföldi Golf meg Passat már bejelentkezett a fesztiválra, melyen a Das Weltauto kínálatából rgy 5 éves és 98 ezer kilométert futott V-ös Golfot sorsolnak ki a látogatók Lesz tuning boksz, old timer kollekció és több különlegesség: eljön a Golf Design Vision és Golf GTI 40 éves, a kettő együtt 900 LE, de itt lesz Roni, aki vezetéstechnikai trénerként állította be a Nürburgring rekordját.

Egy nagy kommunában, közel a természethez lesz megint a kemping, a sátraknál érdekesebbek a klasszikus hippi buszok, vagyis a VW Bullyk melyekből készült camp változat is. Az immár hatvanöt éves autónak ikonszerepe van a járműtörténelemben, és kora ellenére is örökifjú a molyos az arcán. A zenét egy T2-esből épített musicwagen szolgáltatja a hippifaluban, ahol nem csak az autók szerelmesei találkoznak majd.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....