ámokfutó

Harminc perc alatt ötször ütközött a tapolcai autós ámokfutó

2021.04.06.

A rendőrök őrizetbe vették azt az 52 éves férfit, aki fél órán belül öt autót tört össze, két nappal korábban pedig egy villanyórát döntött ki – írta a police.hu.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. április 3-án este arról, hogy egy autós Tapolcán kidöntött egy villanyórát. A kiérkező rendőrök igazoltatták a balesetet okozó 52 éves helyi férfit, és helyszíni bírságot szabtak ki vele szemben.

Két nappal később, 2021. április 5-én délelőtt a férfi Köveskál irányából közlekedett autójával Gyulakeszi felé, amikor egy másik jármű előzni kezdte őt. Amint ezt észlelte, balra kormányozta autóját, és áttért a másik forgalmi sávba. A két jármű összeütközött, majd az árokba sodródtak. A balesetben személyi sérülés nem történt. Az intézkedés során az 52 éves járművezetővel szemben felmerült az ittasság gyanúja, és a rendőrök vezetői engedélyének elvétele mellett büntetőfeljelentést tettek ellene.

Hazatérése után, aznap délután a férfi ismét volán mögé ült, majd egy kistehergépkocsival Tapolcáról elindult a 77-es számú főúton, Veszprém irányába. Monostorapátiig ment, közben három autónak ütközött, majd visszafordult Tapolca felé. Útja során több közúti jelzőtáblát is kidöntött. A városba érve ismét nekiment egy táblának, ami megrongált egy autót. Ezután egy benzinkút közelében, az ott helyszínelő rendőrök mellett felhajtott az útpadkára, és az úttestre visszatérve egy másik gépkocsinak csapódott. A balesetek során senki nem sérült meg. A rendőrök a férfit a helyszínen elfogták, majd előállították, és őrizetbe vették. Ellene közúti veszélyeztetés bűntett és cserbenhagyás vétség elkövetése miatt folyik eljárás a Tapolcai Rendőrkapitányságon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
A romániai craiovai üzem igazgatójaként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom azt a....
2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....
2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....
2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....