netrisk

Három biztosító viszi a kötelezők kétharmadát

2015.11.05.

– Az idei év végi kampány első 48 órájának adatai szerint tavalyhoz hasonlóan ismét koncentrált a verseny az új kgfb-szerződésekért – derül ki a Netrisk.hu oldalain végzett az első százezer díjkalkulációból.

A vezető online biztosításközvető portál adatai szerint a K&H, az Union és az Allianz biztosítóknál kötötték eddig az összes új szerződés kétharmadát, míg tavaly ilyenkor a K&H, a KÖBE és az MKB hasított ki együttesen ugyanekkora szeletet az új kötések piacából. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja - a biztosítási adó nélkül - meghaladja a 13 ezer forintot, ami csaknem 18 százalékos növekedést jelent a tavaly ilyenkor mért átlagdíjhoz képest.


Fontos, hogy az Astránál maradt autósoknak most mindenképpen érdemes lépni! Ez utóbbi év végi évfordulós kgfb ügyfeleinél - a számuk 15-20 ezer főre tehető - komoly jelentősége van, és aki nem figyel, több problémával is szembesülhet. Az Astra utoljára meghirdetett díjtarifája ugyanis október 17-től van érvényben. Bár az Astra új szerződést már nem köthet, a korábban kötött és még elő szerződései érvényesek, és a jelenlegi törvények szerint azok maradnak az évforduló után is. Azonban az új időszakra vonatkozó indexdíjak az érvényes évközi tarifa alapján számítódnak – ezek mértéke pedig a jelenleginél jóval magasabb, akár kétszeres mértékű is lehet.

További problémát jelenthet, hogy az Astra milyen módon fogja indexlevélben tájékoztatni az ügyfeleit az új díjról és a a befizetés lehetőségeiről. Ezért fontos, hogy a díjösszehasonlítás során az Astra ügyfelei tájékozódhassanak az indexdíjukról. Újabb probléma forrása lehet, ha az esedékes díjuk nem érkezik be a biztosítóhoz az évfordulót követő 60 napon belül, és a szerződésük törlésre kerül. Ekkor ugyanis az adott időszakra fedezetlenségi díjat is kell majd fizetniük.

Az első két nap során elvégzett több mint 100 ezer díjkalkuláció a tavalyi hasonló időszakban tapasztalt aktivitást mutatja, ami azért érdekes, mert az idén az előző évhez képest kevesebb gépjármű érintett a kampányban. Ennek fényében a Netrisk.hu továbbra is arra számít, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is 260-280 ezer között alakul majd a biztosítást váltók száma.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....