Szlovákia

Három és fél éves kislány halt meg a tűzforró autóban

2024.07.17.

Hétfőn holtan találtak egy három és fél éves kislányt egy felforrósodott autóban Markušovce községben (Iglói járás) - írja a magyar nyelvű szlovák hírportál, a parameter.sk.

Több forgatókönyv is létezik arról, hogy Ivanka hogyan került az autóba. Az egész azzal kezdődött, hogy a délutáni órákban a gyerek eltűnt a szülők tekintete elől. Az anya azt hitte, hogy Ivanka átment a szomszédba, ahol medence is van, de miután észrevette, hogy nincs ott, elkezdte keresni, majd a hozzátartozói is csatlakoztak hozzá – számolt be róla a TA3.

Végül a ház előtt álló felforrósodott autóban találták meg, de ekkor már nem volt eszméleténél. Egyelőre rejtély, hogy Ivanka hogyan került be az autóba, ami be volt zárva, amikor rátaláltak a gyerekre. Az apa szerint nem kizárt, hogy nyitva voltak az autó ajtói, ez pedig felkeltette a gyerek érdeklődését.

A helyszínre kiérkező mentők perceken keresztül próbálták újraéleszteni a kislányt, útközben, a kórház felé viszont életét vesztette. A rendőrség vizsgálja a történteket, abból a feltételezésből indul ki, hogy a szülők nem gondoskodtak megfelelően a gyerekről, a hozzátartozók viszont ezt tagadják.

Ivankának további két testvére van. A család régóta Nagy-Britanniában él, csupán a szünidőre jöttek haza a községbe.

 


 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
Az ASFINAG ( osztrák autópályafenntartó cég) alkalmazottai tavaly 8900 tonna szemetet gyűjtöttek az....
2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....
2026.07.20
Pályázni olyan innovációs elképzeléssel, tudományos kutatási anyaggal, szabadalommal lehet, amely a....
2026.07.20
A cég új elektromos kerékpárja radarral, kamerával és vadászpilóta-szemüveggel is rendelkezik a....
2026.07.20
A nyári kánikula nemcsak a járműveket, hanem a volán mögött ülőket is komoly próbatétel elé állítja....
2026.07.20
A sofőr elaludt a volánnál a 30 fokos hőségben. ..
2026.07.20
A magyarországi használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az első fél....
2026.07.20
Ennyien mondták el a véleményüket az illegális utcai versenyzés visszaszorításáról, a kirívó....