repülés

Három rekordot is beállított a világot körberepülő amerikai tinédzser

2018.10.11.

- Három rekordot is beállított egy amerikai tinédzser, aki 18 évesen a legfiatalabbként repülte egyedül körbe a Földet és kelt át az Atlanti- és a Csendes-óceánon.

Mason Andrews 18 éves és 163 napos volt, amikor Piper PA-32 Lance repülőjével a hétvégén a louisianai Monroe-ban landolt, 71 nappal fiatalabb, mint az ausztrál Lachlan Smart, amikor 2016-ban egyedül körberepülte a Földet. A pilótát ezer fős tömeg fogadta megérkezésekor. Andrews világkörüli rekordját a Guinness Rekordok hitelesíti majd a benyújtott dokumentumok alapján, a Nemzetközi Légügyi Szövetség (FAI) pedig mindhárom rekordot elismerheti.

Andrews eredetileg 40 naposra tervezte az utat, de az végül 76 napra nyúlt, egyebek mellett azért, mert a Fülöp-szigeteken szeptemberben majdnem három hetet kellett időznie a hatalmas tájfunok miatt. Hazatérése után kalandjai között említette, amikor Szaúd-Arábia fölött hatalmas homokviharban kellett repülnie csak a műszerekre hagyatkozva, és mikor a japán partokhoz közeledve elromlott a rádiója, és betévedt a tajvani légtérbe, ahonnan egy vadászgép terelte ki. Szombati landolásakor a Louisianai Műszaki Egyetem elnöke köszöntötte a repülőtéren, aki átnyújtott neki egy tízezer dolláros ösztöndíjat.

A fiatal pilóta elmondta, hogy útjával sikerült 30 ezer dollárt gyűjtenie beteg vagy sérült gyerekek táboroztatására. Andrews három nyáron is dolgozott egy helyi táborban. Mint mondta, a gyerekek közül is eljött néhány a fogadására. Andrews elárulta, hogy számos terve van, egy további repülési rekordot is szeretne beállítani, de erről egyelőre nem akar többet elárulni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....
2026.07.25
A robotipar nyerő szériában van, Európa fejvesztve lohol Kína nyomában, ezúttal a humanoid....
2026.07.25
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos....
2026.07.25
Kellemetlen élményben volt része egy 54 éves szlovákiai nőnek a horvátországi A1-es autópálya....
2026.07.25
 Ugyanakkor az elektromos autók iránti kereslet meredeken emelkedik – alacsony szintről indulva –....
2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....