járműipar

Három vidéki helyszínen fejleszt a Linamar

2018.02.27.

A kanadai hátterű Linamar Hungary Zrt. 8,64 milliárd forintos beruházásával három vidéki helyszínen kétszáz új munkahelyet teremt, 119-et Orosházán, 71-et Békéscsabán és tízet Gyöngyösön - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten kedden. 

Szijjártó Péter közölte: a kormány 1,55 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a részben autóipari, részben általános gépipari vállalat fejlesztéséhez.

A beruházás keretében a vállalat a legmodernebb technikával működő új eszközöket szerez be, amelyekkel képes lesz kiszolgálni a megnövekedett piaci keresletet - fejtette ki.

A társaság a Magyarországon előállított termékei 86 százalékát exportálja, ennek jelentős részét Kanadába , a fejlesztés így a miniszter szavai szerint növelni fogja a kanadai-magyar kereskedelmi forgalmat, amely tavaly 6 százalékkal emelkedett.

   

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) kezet fog Simonka Györggyel, a Fidesz Békés megye 4-es választókerületi, orosházi országgyűlési képviselőjével, balról Isabelle Poupart, Kanada budapesti nagykövete (b2), jobbról Havasi Csaba vezérigazgató (j) a Linamar Hungary Zrt. beruházását bejelentő sajtótájékoztatóján. 

Szijjártó Péter megjegyezte: a világ tizenkilenc országában 59 gyárat és hat kutatási központot üzemeltető Linamar beruházásának elnyeréséért több ország versenyzett. Szerinte a cég választásában az is közrejátszott, hogy Európa legalacsonyabb adóinak bevezetésével sikerült mára Magyarországon a kontinens egyik legkedvezőbb befektetési környezetét megteremteni.

Az elmúlt másfél hétben a Linamaré az ötödik bejelentett autóipari beruházás - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter. Ez azért is jó hír szerinte, mert a magyar ipari kibocsátás csaknem harminc százalékát adó ágazat jó teljesítménye megalapozza a 4 százalék feletti gazdasági növekedést.

A magyar autóipar tavaly gazdaságtörténeti rekordot döntött, az ágazat termelési értéke meghaladta a 8000 milliárd forintot - fűzte hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, az új ipari korszakban vezető szerepet betöltő autóipar teljesítménye meghatározó a magyar gazdaság jövőbeli sikeressége szempontjából.

Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő Békés megye legiparosodottabb városának nevezte Orosházát, és hangsúlyozta, hogy a településen a Linamar a legtöbb embernek munkát adó vállalat. Ezért is kiemelten fontos, hogy a társaság fejlődni tudjon - tette hozzá.

A politikus abban bízott, hogy a gazdasági szereplők elképzeléseit is magába foglaló programoknak köszönhetően a fiatalok és a szakképzett munkaerő nem elvándorol, hanem visszatér a megyébe.  

Havasi Csaba, a Linamar vezérigazgatója arról beszélt, hogy a fejlesztéssel az öt év alatt számolt árbevétel-többlet várhatóan meghaladja a 41 milliárd forintot. Tavaly a Magyarországon több mint 2500 munkavállalót foglalkoztató vállalat árbevétele tájékoztatása szerint 58 milliárd forint volt. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint csaknem 8 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit.

A kanadai központú cég 2010 és 2017 között 34 milliárd forintot meghaladó értékű beruházást valósított meg az országban.

A cég fontos célja a mezőgazdasági és ipari gépgyártás fejlesztése, illetve új technológiák alkalmazásával az autóipar terén a versenyképességük növelése -hangsúlyozta a vezérigazgató.

A cégadatok alapján 2016-ban az árbevétel 50,5 milliárd forintot tett ki, ebből 30,3 milliárd forint származott az exportból, az adózás előtti eredmény 3 milliárd forintot tett ki.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..