használt autó

A használt autó piacot is befolyásolja a nagycsaládos autótámogatás

2019.07.24.
Közel 400 ezer gépjárművet írtak át, összességében pedig 6,4 százalékkal nőtt a használt autó piac Magyarországon az első félév során – derül ki a Datahouse adataiból. A használt autó import júniusban 13 százalékot esett 2018-hoz képest, de a féléves összesítésben szinte darabszámra pontosan tartotta a tavalyi szintet. A népszerűségi listát az Astra, a Swift és a Focus vezeti a magyarországi vásárlók körében félév után.

Az első féléves statisztikák alapján továbbra is nő a használt autó átírások száma Magyarországon, bár az első negyedév +11 százalékos eredménye után a második negyedév mindössze 2,3 százalékos gyarapodást hozott. Januártól június végéig összesen 393.289 gépkocsi cserélt gazdát, amely összességében 6,4 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi év hasonló időszakát. Az import esetében a június mélyrepülést hozott, 2012 óta nem zuhant ennyire vissza a behozatal, ugyanis ebben a hónapban 13 százalékkal kevesebb kocsi érkezett külföldről, mint 2018-ban. Az első hat hónap összesítésében stagnálás látható ezen a területen, 79.150 gépkocsit helyeztek forgalomba az illetékes hatóságok, 0,1 százalékkal, 47 autóval többet, mint 2018 első félében. A hazai gépkocsik esetében 77 százalékban 10 évnél idősebb modellek cseréltek gazdát, míg az import során 60 százalékban érkeztek 2009-nél is régebbi gyártmányú példányok, ez pedig továbbra sem javítja a hazai gépjárműállomány 14,2 éves átlagéletkorát.

A magyarországi átírásoknál jellemzően alsó-középkategóriás (117.475, autó), kisméretű (95.449 autó) és a felső-középkategóriás (60.263 autó) modellek cseréltek gazdát az országban. Az import esetében is az alsó-középkategória (21.111 autó) volt a népszerű, a felső-középkategóriás (13.673 autó) és az egyterű járművek (13.195 autó) előtt.

Belföldön Opelt (50.546 autó), Volkswagent (39.478 autó) és Suzukit (37.867 autó) vettek legtöbben, még külföldről leginkább Volkswagent (9.150 autó), Opelt (8.100 autó), Fordot (7.447 autó) importáltak a magyarok.

A határon belüli tulajdonosváltások összesítésében ugyan három Volkswagen (Golf, Passat, Polo) is a legjobb tízbe került, a képzeletbeli trónról a Focus (11.110 autó) ezúttal leszorította a Golfot (11.001 autó), így a Ford középkategóriás autója végzett az Opel Astra (26.011 autó) és a Suzuki Swift (23.298 autó) mögött harmadik helyen. Külföldről jellemzően Astrát (2.656 autó), Focust (2.633 autó) és Golfot (2.479 autó) hoztak Magyarországra. A legtöbben Budapesten és Pest megyében, a legkevesebben Nógrád megyében vásároltak négykerekűt.

„Érzésünk szerint a használt autó értékesítést is befolyásolhatta a nagycsaládos autótámogatás, sokan ugyanis kivártak emiatt, és az új, hétüléses autók irányába fordultak, bár a rendelet a használt autóknak is kedvez, ugyanis a legfeljebb egy éves, kétezer kilométert futott gépkocsikra is igénybe vehető. További visszaesés nem várható az átírások terén, az év végéig újabb rekord születhet az értékesítésben.” – vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója – Nagy öröm számunkra, hogy a piac a Jármű Szolgáltatási Platformnak köszönhetően folyamatosan tisztul, egyúttal az is pozitívum, hogy a statisztikák alapján csökken az érdeklődés az idős, ismeretlen előéletű, kétes külföldi gépjárművek iránt.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Az AUDI E5 Sportback ma elnyerte a 2026. évi „Az Év Autója Kínában” díjat, amelyről az iparági....
2026.02.04
Ahhoz, hogy valaki top sofőrré váljon, több kell, mint finom vezetés és időben érkezés, ahogy azt....
2026.02.04
2025 folyamán 16 esetben jelentettek Burgenlandban Geisterfahrer-t, azaz az úton rossz irányba....
2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....
2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....
2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....