utánpótlás

Használt autót vennél? – Nyugtasd meg a lelked, nézz utána, ingyen!

2019.02.18.

Ha valakinek mostanára gyűlt össze a pénze, hogy végre megvehesse álmai (használt) autóját, most nagy mentőövet kapott. Hiszen idén januártól – egyelőre- tesztüzemben, de végre üzemel a járműfelismerő rendszer. Az ingyenesen működő szolgáltatás segítségével értékes adatokra bukkanhatunk a megvásárolandó használtautó múltjából, így sokkal egyszerűbb leellenőrizni az aktuális futásteljesítmény, és az általános állapot valódiságát. Tekintsük most át, hogy mégis miért jó ez, mi változhat ettől a nagyszerű lehetőségtől, és hogyan tudunk megkeresni egy adott járművet a rendszerben.

s0.geograph.org.uk

Kellett már, mint egy falat kenyér

Hányszor kerültünk már olyan helyzetbe használtautóvásárlás során, amikor arra gondoltunk, hogy egy adott autóért teljesen felesleges volt elutazni akár néhány tíz kilométert is. Mert a valós helyzet egyáltalán nem tükrözi a hirdetési képeken szereplő járműét, és biztosak voltunk benne, hogy az állapota alapján a kilométeróra állását is manipulálták. Igen, sajnos sok-sok éven keresztül – és sajnos még napjainkban is dívik a szokás, hogy egyes autókereskedők, vagy akár magánszemélyek is manipulálják a meghirdetett autók futásteljesítményét. Egy olyan értéket hoznak létre, ami sokkal kellemesebb látvány az érdeklődők számára. Így várják a csalit az egykor csillogó, de mára kopott fényű tizenéves limuzinok a bűvös 100-150 ezer kilométeres óraállással. Tény, hogy a használtautó vásárlók még mindig álomképet kergetnek, és olyan illúziókba ringatják magukat, amik biztosan nem, vagy csak nagyon ritkán léteznek. Ez persze rossz hatást gyakorol a piacra eladó, és vevő oldalon is egyaránt, hiszen nem lesz meg az értéke a nagyobb futásteljesítményű, de gondosan karbantartott autóknak, és azoknak sem, amiket tulajdonosuk tényleg megvigyázott, hiszen a manipulált autók mindenképpen rontják a piacot. Ennek viszont mostantól vége, hiszen a januárban bevezetett szolgáltatás pont azt a célt szolgálja, hogy a használtautó piacon a valós futásteljesítményű autók kerüljenek előtérbe a használtautó piacon.

 

Sosem volt egyszerűbb lenyomozni a kiszemelt autót

Ha kíváncsiak vagyunk egy autó futásteljesítményére, vagy akár a saját autónkét szeretnék lekérdezni először is ügyfélkapus regisztrációra van szükség, amit az alábbi linken lehet elindítani:https://ugyintezes.magyarorszag.hu/szolgaltatasok/ugyfelkapu_regisztracio.html

Ha már rendelkezünk ügyfélkapus hozzáféréssel, akkor  az alábbi linken tudjuk elindítani a lekérdezést:https://szuf.magyarorszag.hu/szuf_fooldal#ugyleiras,28c28a1a-7296-4629-8f36-7f3fbe6596c6

A tovább lépéshez kattintsunk az „Elektronikusan” mezőre, majd megadhatjuk, hogy az adott rendszámú gépjárműről milyen adatokat szeretnénk lekérdezni. Mivel minél több információra szükség van az alapos áttekintéshez, érdemes az összes lehetőséget bepipálni.

A „Keresés” gombbal tudjuk aktiválni az adatok összeállítását, amit a rendszer egy új ablakban jelenít meg. Az elkészült dokumentum nyomtatható, és lementhető verzióban is elérhetővé válik.  Itt láthatjuk a jármű azonosítóival, és okmányaival kapcsolatos információkat, az esetleges forgalomból történő kivonások időpontjait, és természetesen a rögzített kilométeróra állásokat. Ráadásként a műszaki, és eredetvizsgán készített képek is elérhetővé válnak, amiket a „Vizsgálat során készített fényképek” alatt elhelyezett hivatkozásra kattintva tudunk elérni, így a képek egy külön ablakban válnak elérhetővé. 

Mikre derülhet fény a használt autók múltjából?

Saját példámon keresztül már is beszámolhatok arról, hogy hiába volt rendszámcsere egy tulajdonosnál, mivel az autó alvázszámra alapján tárolja re a rendelkezésre álló információkat, így rendszámváltás után is megtalálhatóak a korábbi adatok. Ez például nagyon jól jön abban az esetben, ha egy egykori taxiüzemben futó autót próbálnak eladni nekünk piaci áron. Azt is azonnal kideríthetjük, hogy a keresett autó körözés alatt áll e, illetve rendelkezik e érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítással. A forgalomból történő kivonást is rögzíti a szolgáltatás, így azt is nyomon követhetjük, hogy korábban ez milyen jellegű, és meddig tartó időszakra vonatkozott.

Az utóbbi évek legnagyobb dobása a használtautó piac "kifehérítésére"

Ha csak egy olvasónk menekül meg egy bizonytalan előéletű tekert kilométerórás autó vásárlásától már megérte a rendszer bevezetése. De az új szolgáltatás mellé természetesen továbbra is az lenne a legfontosabb elvárás használtautó vásárlás előtt, hogy a vevők fizessék meg az igazolt előélettel rendelkező, gondosan karban tartott használtautók felárát, és ne várják el, hogy ez a kinézett modell legolcsóbb példányainál is evidens legyen. A vásárlásig pedig tájékozódjunk, válasszunk minél nagyobb merítésből, és persze ha már megszületett, használjuk ezt az igazán hasznos szolgáltatást, hiszen a Jármű Szolgáltatási Platform tényleg a használtautó piac kifehérítésére jött létre, és a felhasználói visszajelzések alapján látszik, hogy már a tesztüzemben is beváltja a hozzá fűzött reményeket.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....