Gumiabroncs feldolgozás

Használt gumiabroncsokat hasznosító üzem épült Szolnokon

2017.05.04.

 Mintegy 620 millió forintos fejlesztési költséggel használt gumiabroncsokat hasznosító üzem épült Szolnokon. A tényleges termelés az engedélyek beszerzését követően a tervek szerint idén júliusban-augusztusban indul.

Nagy Zoltán, az egyik konzorciumi tag, a debreceni székhelyű Oláh Gumiszerviz Kft. gazdasági vezetőhelyettese az MTI-t csütörtökön arról tájékoztatta, hogy az üzem elsősorban a kft. telephelyein leadott, valamint a kiemelt partnerektől begyűjtött gumiabroncsokat dolgozza fel.     A tervek szerint az évi minimum 3000 tonna hulladékot felaprító szolnoki üzemben elsőként darálékot állítanak majd elő. Az üzem kapacitása ennél nagyobb lesz. Magyarországon évente 65-70 ezer tonna használt gumiabroncs keletkezik. A darálékból piacképes végterméket állítanak elő. A konzorcium rendelkezésére áll a technológia, amellyel a műanyag és gumi keverékéből fröccsöntéssel különféle termékek készíthetők.     Nagy Zoltán kitért arra, hogy a kft.-nél 82 embert foglalkoztattak 2016 végén, a szolnoki üzem beindításával az alkalmazottak száma az átszervezések miatt idén nem fog nőni.     

Elmondta, hogy tavaly bezárták egy-egy telephelyüket Kaposvárott és Pécsett. Utóbbi településen idén is terveznek egy telephely-bezárást, amely során kilenc embertől kénytelenek megválni - közölte.     Emellett egy negyedik - budapesti - telephelyen jelentős átalakításokat hajtanak végre a hatékonyabb erőforrás-gazdálkodás érdekében - számolt be, hozzátéve: még nem tudják, hogy hány dolgozót érint a változás.     A szolnoki üzemben viszont a további fejlesztéseket követően, hosszú távon jelentős létszámigény jelentkezhet - jegyezte meg a gazdasági vezetőhelyettes.     Nagy Zoltán tájékoztatása szerint az Oláh Gumiszerviz Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2016-ban 4,5 milliárd, 2015-ben 4,1 milliárd forint volt. Mint elmondta: a 2016. évi üzemi eredmény számítása még folyamatban van, de várhatóan nem változik nagyságrendileg a 2015-ös csaknem 138 millió forinthoz képest. Idén elsősorban az üzemi eredmény növelésére koncentrálnak.     A másik konzorciumi tag, a logisztikai lánc összeállításában részt vevő Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. készítette a hulladékabroncs szállítását és tárolását regisztráló és nyomon követő szoftverrendszert, amely hatékonyan támogatja a hatósági jelentések elkészítését is. Ez a kft. a felelős az új termék technológiájáért is, feladata a végtermék kikísérletezése és az új felhasználási lehetőségek felkutatása. A harmadik, neve elhallgatását kérő konzorciumi partner feladata a logisztikai lánc támogatása, a mérés és az adatgyűjtés.

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....
2026.06.10
Június közepén ismét a kerékpárosoké lesz a főszerep a Csallóközben: 2026. június 14-én, vasárnap....
2026.06.10
Egy héten keresztül kétkerekű járműveket ellenőrzött a rendőrség. Az eredmények egyértelműen....
2026.06.10
Az új Q7* modellel az Audi egy rendkívül sikeres örökségre épít az SUV-szegmensben. A közkedvelt....
2026.06.10
Június 6-án késő délután az állami közlekedési hatóság civil rendőrautója egy lengyel rendszámú....
2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....