Miközben a Toyota európai kínálatában egyetlen buszlimuzin, a Proace Verso szerepel csupán (igaz, az rögtön háromféle karosszériaváltozatban), a Föld túlsó felén zavarba ejtően gazdag a márka egyterűinek választéka. A különböző nemzeti piacokon közel tucatnyi eltérő méretű és felszereltségű Toyota egyterű modell között válogathatnak azok a vásárlók, akik szerint egy autóban soha nem lehet túl sok ülés és tárolórekesz. Nincs azonban olyan telített piac, ahol ne találhatnánk egy rést – vagy ha nem találunk, ne teremthetnénk egyet magunk.

A Toyota ezt a szemléletet követve megépítette az egyes országokban Majesty, másutt Granvia néven forgalmazott újdonságát, amely a Lexus LM-mel közeli rokonságot mutató Alphard luxusbusz és az új generációs Hiace személyszállító verziója, a rendkívül praktikus Commuter közé esik. A célszerűség és a kényeztetés zavarba ejtően harmonikus párosítását ígérő típus igényes kivitelét az előbbitől, műszaki tartalmát (beleértve formavilágát is) pedig az utóbbitól örökölte.

Bár a modell, a normál tengelytávú (3210 mm), alacsony tetős (5265 x 1950 x 1990 mm) Hiace-re épülő Majesty nem a Toyota legdrágább buszlimuzinja a térségben, nyers helykínálat tekintetében bármelyik falkatársát felülmúlja. Az etalonnak számító, felső kategóriás Alphard valójában rövidebb (–20 mm), keskenyebb (–100 mm) és alacsonyabb (–95 mm) a Majestynél; a luxusmodell tengelytávja ráadásul „csak” 3000 milliméter. Más kérdés, hogy míg az Alphard három sorban biztosít férőhelyet hat-nyolc utasának, a Granvia négy üléssoros, 11 személyes modell. Elöl (3 ülés) és leghátul (4 férőhely, két oldalra felhajtható kialakításban) a haszonjárműves gének dominálnak, az árnyékolóval felszerelt második és harmadik sorban azonban igazi főúri komfort várja az utasokat. A vezető mögötti fotelek külön-külön állíthatók, beépített lábtámasszal rendelkeznek, és még masszírozni is tudnak; mögöttük szintén egyszemélyes ülőbútorokat találunk, ám ezek már nélkülözik a második sor luxusát. Mindenki élvezheti ugyanakkor az igényes kidolgozást: a fehér fényezéshez fekete utastér társul, a fekete autók vásárlói választhatnak a fekete és bézs belső között. Minden kivitelen fabetétek díszítik a műszerfalat és a kormánykereket.

A modell műszakilag és felszereltségét tekintve kifejezetten igényes. Elöl MacPherson rugóstagok, hátul négylengőkaros felfüggesztés dolgozik. LED-esek a fényszórók, a nappali fények és a hátsó helyzetjelzők. Az oldalsó tolóajtókat motorok mozgatják, a motort nyomógomb indítja. Minden üléssorhoz külön beömlők szállítják a nanonrészecskékkel frissített levegőt. A szórakoztatásról 12 hangszórós audiorendszer, a tájékoztatásról telematikai berendezés gondoskodik, a biztonsági felszereltség pedig hiánytalan (a vészfékezési jelzőrendszertől a részlegesen önzáró differenciálművön át a Toyota Safety Sense rendszerig, amely sávváltásra figyelmeztető funkciót, adaptív tempomatot és automata távolsági világítást tartalmaz, a kötelező holttér-felügyelet és a hátsó keresztirányú forgalom-felügyelet mellett. USB töltőaljzatból hét, légzsákból kilenc található a fedélzeten, köztük egy vezetőoldali térdlégzsák.

Jó kérdés, hogy mindezzel a felszereltséggel hogyan kerülhet kevesebb mint fele annyiba a Majesty, mint az Alphard (az előbbi átszámítva 16,4, az utóbbi 35,9 millió forintnak megfelelő összegtől kapható Thaiföldön). A válasz egyszerű: míg az Alphard 2.5 vagy 3.5 literes benzinmotorral, illetve 2.5 literes full hybrid hajtáslánccal kapható, a Majesty orrába a Hilux pickup helyi változatának erőforrását szerelik be. A 2.8 literes 1GD-FTV dízelmotor legnagyobb teljesítménye 168 lóerő, az akár 420 Nm forgatónyomatékot hatfokozatú automata sebességváltó viszi át a hajtott hátsó kerekekre.