autófeltörés

Hat autót tört fel a 17 éves fiú egy éjszaka alatt

2022.03.16.

Egy korábbi, még 2019. júniusában elkövetett gépkocsifeltöréssel is összefüggésbe hozható az elkövető.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított egy 2022. január 19-e 8 óra 30 perc és január 20-a 1 óra 15 perc között elkövetett lopás miatt, ahol egy ismeretlen személy Óbudán, az Apát utca és a Köles utca kereszteződésben leparkolt autó ablakát betörte, majd abból ellopott 5 ezer forintnyi aprópénzt.

Később kiderült, hogy január 20-ára virradóan 100 méteres körzetben másik öt autót is ugyanilyen módszerrel feltörtek és azokból aprópénzt, cigarettát, parfümöt, esernyőt, napszemüveget és rágógumit is elloptak, azonban a kocsik feltörésével a tolvaj ennél jóval nagyobb kárt okozott a sértetteknek.​

A kerületi nyomozók az eljárás során azonosítottak egy 17 éves fiút, aki az Óbudán elkövetett hat bűncselekmény mellett egy korábbi, még 2019. júniusában elkövetett gépkocsifeltöréssel is összefüggésbe hozható.

A BRFK IIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a feltételezett elkövetőt 2022. március 11-én elfogták és háromrendbeli lopás bűntett, négyrendbeli lopás vétség és egyrendbeli rongálás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatal elkövetőt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A bíróság 2022. március 13-án elrendelte bűnügyi felügyeletét.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..
2026.08.09
Dübörög a nyári szezon, sokan indulnak akár jócskán ezer kilométeres távolságban lévő nyaralási....
2026.08.09
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az....