baleset

Hatalmas balesetet okozott a pofátlan volvós a 4-es főúton

2026.02.28.

Nem akart beállni a kanyarodó sáv sorába, inkább előre akart furakodni.

Két jármű ütközött péntek délután a 4-es főút 217-es kilométerszelvényénél, az M35-ös autópálya felhajtójánál, Debrecen térségében – számolt be az esetről a katasztrófavédelem.

A történtekről videót is kapott a Bpiautósok egy olvasótól, aki a helyszínen haladt. Utóbbi elmondása szerint egy fekete autó közlekedett előtte a 4-es főúton, Ebesnél megelőzte, majd az autópálya felhajtóhoz érve a jármű sofőrje váratlan manőverbe kezdett. „Amikor az autópálya felhajtóhoz ért, ő a haladási sávból, a belső sávból akart felkanyarodni az autópályára, mit sem törődve semmivel. Egy erős fékezéssel még le is lassult” – írta a beküldő.

 

A mögötte érkező fekete furgon azonban már nem tudott reagálni. A beszámoló szerint fékezés nélkül csapódott bele az előtte lassító autóba, és letarolta azt.

Az olvasó természetesen azonnal megállt segíteni. „Mire odaértem, már többen is odasiettek” – tette hozzá. A műszaki mentéshez a katasztrófavédelem egységeit is riasztották. A baleset körülményeit a hatóságok vizsgálják.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Bpiautósok
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....
2026.07.25
A robotipar nyerő szériában van, Európa fejvesztve lohol Kína nyomában, ezúttal a humanoid....
2026.07.25
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos....
2026.07.25
Kellemetlen élményben volt része egy 54 éves szlovákiai nőnek a horvátországi A1-es autópálya....
2026.07.25
 Ugyanakkor az elektromos autók iránti kereslet meredeken emelkedik – alacsony szintről indulva –....
2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....