I. Motoros Borok Útja Rallye

Hatalmas siker volt az I. Motoros Borok Útja Rallye

2016.06.12.

Június 3-5 között rendezték meg az I. Motoros Borok Útja Rallye-t borkedvelő üzletemberek és ismert közéleti személyiségek részvételével. Az autós Magyar Borok Útja Rallye 20 éves hagyományain alapuló élménytúra a Mátrai és az Egri borvidéket látogatta meg. A mezőny épségben és egészségben teljesítette a mintegy 400 kilométeres versenytávot. A versenyt egy jubileumi Vespa nyergében a Janus Mihály, Kiss Judit kettős nyerte. A Magyar Borok Útja Társadalmi Felelősség Program keretében több százezer forint gyűlt össze, melyet a szervezők a hajléktalanok megsegítésére fordítanak. Az élménybeszámolón túl néhány izgalmas részletre is fény derült az augusztus végén rajtoló XXI. autós Magyar Borok Útja Rallye-val kapcsolatban.

Június 3-án a Kincsem Parkból Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntője után első alkalommal indult útra a Motoros Borok Útja Rallye mezőnye. Az idő kegyes volt a versenyzőkhöz, minden előzetes várakozással ellentétben motorozáshoz ideális időben, szikrázó napsütésben, vidáman döngicsélték végig a darazsak és a saját motorok a versenytávot. A közel 40 kétkerekű és az összesen mintegy 80 résztvevő nemcsak Magyarország szebbnél szebb tájait ismerhette meg, hanem a napi befutót követően a régió legkiválóbb borászaival is elbeszélgethettek egy-egy pohár finom bor mellett. Két nap alatt 10 borászat mutatkozott be: a Mátrai Borvidékről a Kovács Borház, a Nandi Magdi Borászat és Vendégház, a Molnár és Fiai Pincészet, a Pálinkás Pincészet, a Nyilas Pincészet, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok, az Egri borvidékről a Gróf Buttler Borászat és az Ostorosbor, a Tokaji Borvidékről pedig a Holdvölgy, valamint a Basilicus Borkultúra Központ.

Az I. Motoros Borok Útja mezőnye

A motorosokat péntek délután – a tavalyi, jubileumi XX. autós Magyar Borok Útja Rallye fővárosa – Gyöngyös főterén Hiesz György polgármester köszöntötte. Szombaton, az Egri borvidék bebarangolása mellett a mezőnyt az egri Dobó téren Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő fogadta, aki Megay Róbert Péter főszervezőtől átvehette az I. Motoros Borok Útja Rallye fővárosa címet is. Ezt követően a lelkes tömeg vidám integetése mellett rendőri felvezetéssel motoros felvonulásra is sor került Eger belvárosában. Az ismertebb indulók közül a legjobb eredményt Semmi-Kis Tünde kaszkadőr, a Miss World Hungary 2005 győztese érte el, aki tizedik lett. A ralin rész vett még többek között ifj. Albert Flórián, a Ferencváros volt labdarúgója; Rieb György, a zöld-fehér klub egykori elnöke; Stefano Favaro, a világbajnok Talmácsi Gábor korábbi menedzsere; valamint Kis Viktória „Wicca”, a H-Moto Team gyorsasági motorosa is.

Az első nap beszámolója:

A tombolajegyek bevételét az egész éves Magyar Borok Útja Társadalmi Felelősség Program keretében idén a hajléktalanok egészségügyi szűrésére és ellátására fordítják a szervezők. Ehhez a nemes célhoz nem csak a tombola megvásárlásával, hanem a regisztrációs napon és a motorok leadásánál bemutatott kis Vespa makettek vásárlásával is hozzá lehetett járulni. A rendezvény partnerei voltak a hazai Vespa vezérképviselet mellett az Autós Nagykoalíció, az OxyTeam Országos Sportmentőszolgálat, a H-Moto Team, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Második nap beszámolója:

Már javában folyik a szervezése a XXI. az autós Magyar Borok Útja Rallyenak. Az augusztus 26-28 között rendezett autós élménytúra (a motoros Rallye nagytestvére) a tervek szerint megkerüli a Balatont, és közben végigjárja a Móri, a Somlói, a Balaton-felvidéki, a Badacsonyi, a Balatonfüred-Csopaki, valamint a Boglári Borvidéket. Ezúttal több olyan helyszínre is eljutnak a versenyzők, ahova az eddigi Rallye-k során még soha. A verseny 2 estéje és a szállás ezúttal a tapolcai Hotel Pelionban lesz. A vasárnapi befutóra, ünnepélyes díjátadóra, valamint egész napos családi élményprogramra a tervek szerint a balatonfüredi Borhetek záró napján kerül sor.

Az I. Motoros Borok Útja dobogósai

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....
2026.05.19
Az MG új modellje, a MG 07 az elsők között kapja meg a Momenta legfejlettebb önvezető....
2026.05.19
Mintegy 50 ezer megrendelés érkezett eddig a BMW Group debreceni gyárában készülő iX3 modellre, és....
2026.05.19
Egyszerre próbálhattuk ki az Opel Astra minden létező változatát, a kombitól a dízelen át az....
2026.05.19
Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek....
2026.05.19
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinform jelentése....
2026.05.19
A Geely Holding márkáinak 2026 első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az....