alkatrész gyártás

Hatszáz új munkahely az oroszlányi turbógyárban

2017.06.27.

Az amerikai BorgWarner három oroszlányi üzemében három év alatt 600 új munkahelyet teremt, 15 milliárd forintos beruházással - mondta a turbófeltöltőket gyártó üzem ügyvezető igazgatója kedden az MTI-nek.

Bogár Attila hozzátette, a beruházás összegének tíz százaléka, egyedi kormánydöntés alapján, állami támogatás. Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a turbókat gyártó üzem 14 ezer négyzetméteres területe 2017-ben egy 7 ezer négyzetméteres csarnokkal bővült, ahol a teljes kapacitás elérésekor 350 új munkatársat alkalmaznak majd.

Az üzemben kedden James Verrier, a BorgWarner csoport vezérigazgatója elismerést adott át a gyárnak, mert hatodik alkalommal érték el az egymilliomodik munkaórát jelentésköteles baleset nélkül. Ezt az eredményt eddig a BorgWarner csoport egyetlen gyárában sem érték el. Az elismeréshez az anyavállalat húszezer dollár jutalmat adott, amelyet a gyár három, gyermekeket ellátó intézménynek adományozott.

A turbófeltöltőket gyártó üzemben 1100 ember dolgozik, a gyár 2016-os éves árbevétele 135 milliárd forint volt. A BorgWarner csoport összesen 1600 embert foglalkoztat Oroszlányban, az erőátviteli egységeket gyártó üzemben 150 ember dolgozik, a kipufogó alkatrészeket készítő gyár 250 embernek ad munkát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Pánikra azonban semmi ok. ..
2026.09.27
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: X-akták. ..
2026.09.27
A Kínából származó autókkal szembeni szkepticizmus csökken. Az Autoscout24 legfrissebb adatai....
2026.09.27
A bajnoki címre hajtó Toyota megszerezte tizedik hazai győzelmét a Fuji 6 óráson: a csapat....
2026.09.27
Elegáns. Egyedi. Prémium. Mi lehet a csapda? A húszmilliós ára. ..
2026.09.27
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Egy nagy sebességgel érkező Audi átszáguldott a....
2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..