elektromos töltőállomás

Hatvan helyszínen, kétszáz új elektromos töltőpont létesül

2025.03.03.

Mintegy hatvan helyszínen több mint kétszáz új elektromos töltőpont létesül, részben teherautóknak is - tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán hétfőn.

A tájékoztató szerint februárban tették közzé az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) alternatív üzemanyagtöltő infrastruktúra fejlesztését támogató legutóbbi kiírásának döntési listáját. A mintegy 422 millió euró összes hozzájárulást elnyert 39 projekt között két magyar érdekeltségű is szerepel.

Közölték: egy tizenhárom tagállamot érintő, 28,8 millió eurós támogatással megvalósuló fejlesztéssorozatban az E.ON Drive Infrastructure (EDRI) vezetésével 30 hazai helyszínen telepítenek új villanykutakat. Húsz magyarországi állomás összesen száz töltőponttal szolgálja majd ki a személyautókat. További tíz helyszínen 36 elektromos töltőpont áll majd kizárólag a teherautók rendelkezésére, ezek a forgalmas útszakaszok mellett városi csomópontokban, védett parkolókban is megtalálhatók lesznek.

Az EM közleménye szerint az MVM Mobiliti több mint 2 millió euró támogatást kapott legalább 67 töltőpontot létesítéséhez. A fejlesztés az eddigieknél kiterjedtebb úthálózaton teszi lehetővé a még gyorsabb és kényelmesebb töltést az e-autósok számára. A társaság a korábbi uniós pályázatok jóvoltából már 10, 2026 végéig további 20 helyszínen telepít elektromos töltőket. A friss döntésnek köszönhetően még egyszer ennyi, újabb 30 helyszínen érhetik majd el a zöldautósok a cég szolgáltatását - írták.

A támogatott beruházások közelebb visznek a távolság- és teljesítményalapú, kötelező infrastrukturális célok valóra váltásához, Magyarország teljes átjárhatóságához. Az országos lefedettség elérését segíti a vidéki e-töltőhálózat fehér foltjainak felszámolására hivatott hazai pályázati lehetőség is 28 milliárd forintos keretösszeggel - olvasható a bejegyzésben.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.07
Miközben a német óriások ezres nagyságrendű leépítéseket jelentenek be, a Mazda más szervezeti....
2026.09.07
A Magyar Közút idén közel 140 kilométernyi mellékutat újított fel - közölte a közlekedési és....
2026.09.07
Az Autós Nagykoalíció (ANK) a 2026/2027-es tanévben is meghirdeti az autószerelő, autószerelő....
2026.09.07
Folytatta páratlan sorozatát Molnár Martin a brit Forma–3-ban (hivatalos nevén GB3), miután....
2026.09.07
Több halottja és súlyos sebesültje van a Miamiban történt repülőgép-balesetnek - áll a hatóságok....
2026.09.07
Hogy igazi, régimódi Audinak lenni előny vagy hátrány, azt mindenkinek a saját értékrendjére bízom....
2026.09.07
Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az....
2026.09.07
Megkezdődött a visszaszámlálás az European Bike Week® 2026 kezdetéig: szeptember 8. és 13. között....
2026.09.07
Az új, 315/60 R22.5 méretű Ecopia Range abroncsok közel 300 000 kilométert tettek meg a kormányzott....
2026.09.07
A Wiener Linien ( Bécsi Tömegközlekedési Vállalat )szeptember 1-jétől szigorította az elektromos....