elektromos autóbusz

Hazai elektromos buszokat tesztel a BKV

2025.04.12.

Budapesten három napon át három vonalon teszteli a BKV a Credobus Electronell buszcsalád szóló és csuklós változatát is. A főváros járműflottájának korszerűsítésében fontos szerep jut az elektromos buszoknak. A BKK szolgáltatói hasznos tapasztalatokat szerezhetnek az ehhez hasonló tesztek során, miközben az újdonságokon ingyenes lesz az utazás.

Tervezetten a 210/210B vonalán a szóló Credobus Electronell 12, a 8E vonalán pedig a csuklós Electronell 18 közlekedik majd, menetrenden felüli járatokként. A pontos részletek már a BudapestGO-ban is elérhetőek, a tesztüzem pedig három napon át tart majd.

Könnyített üzem

A két Credobus Electronell a Kravtex Kft. felajánlásából gurulhat Budapesten. A Kravtex Szombath Imre főkonstruktőr tervei alapján gyártott kísérleti elektromos buszai Mosonmagyaróváron készülnek, gazdaságosságuk kulcsa pedig a 19,5" kerékméret és a vázszerkezet minden pontjára kiterjedő optimalizálás a szintén mosonmagyaróvári Kühne technológiájával.

A gyártó szerint a szóló Electronell 12 legalább 1,5 tonnával, a csuklós Electronell 18 pedig akár 3 tonnával is könnyebb lehet, mint a hasonló kapacitású elektromos autóbuszok. Így a Credobus modelljeinek megközelítőleg 25 százalékkal kevesebb akkumulátorra van szükségük a megfelelő hatótáv biztosításához. A gazdaságos üzemeltetést és a megnövelt utaskapacitást az újgenerációs trakciós inverter és a hatékony vontatómotor is segítik.

Folyamatosan fiatalodik a buszflotta

A BKV stratégiai célja, hogy egy biztonságos, megbízható, fenntartható és versenyképes közösségi közlekedési szolgáltatást nyújtó társaság legyen. Ennek érdekében figyelemmel kíséri az autóbuszgyártás XXI. századi fejlesztéseit, és folyamatosan újítja meg gumikerekes járműflottáját. 2025-ben 65 vadonatúj autóbusszal bővül a járműpark. Az alacsony padlós, klimatizált, korszerű kényelmi és biztonsági felszereltségű, maximidi méretű buszokkal a flotta mintegy nyolc százaléka újul meg, a közeljövőben pedig újabb szóló és csuklós autóbuszokra tervez eljárásokat meghirdetni a BKV.

Budapest villamosít

A BKK elkötelezett a hatékonyabb és tisztább közösségi közlekedés irányában. Épp ezért 2025-től a BKV 65 darab bérelt maximidi autóbusza mellett 240 darab új szóló és csuklós autóbusz érkezik Budapestre, melyből 90 darab elektromos lesz. 51 új CAF villamos mellett 48 darab önjárásra is alkalmas trolibusz szállítását is szervezi a BKK, miközben folyamatban van egy feltételes közbeszerzés is, melynek 160 darabos keretéből 40 trolibuszra kell majd kötelezettséget vállalni.

Az Electronell buszok tesztelésével és a mobil FUTÁR fedélzeti egység használatával mind az utasok, mind a BKV és a BKK hasznos tapasztalatokat szerezhet az új technológiákról. Fontos megjegyezni, hogy a tesztüzem sajátossága, hogy a szakemberek gyakran kiállíthatják a prototípusokat a forgalomból. Sokszor egyszerűen azért, hogy speciális szituációkat vizsgálhassanak, akár a járművön, akár kontrollált környezetben, a műhelyben.

A Budapesten feltűnő elektromos 210/210B és 8E járatokon ingyenes lesz az utazás.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....