repülés

Helikopterek személyzetének harcászati kiképzése Pápán

2023.10.20.

Helikopterek személyzetének legmagasabb szintű harcászati kiképzése zajlik a pápai MH 47. Bázisrepülőtéren. Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) helikopterprogramjaira épülő, ma záruló gyakorlatban hat nemzet katonái vesznek részt, annak során az unió helikopteroktatóit választják és képzik ki - közölte Simon Zsolt ezredes újságírókkal a helyszínen.

A Helikopter Harcászati Oktató Kiképzés (HTIC) elnevezésű gyakorlat igazgatója elmondta, hogy a képzés két fázisból áll: a négyhetes földi gyakorlatot Portugáliában tartották, a háromhetes repülőfázisnak 2021 óta Pápa a helyszíne.

Komplex légművelet tervezése és végrehajtása a gyakorlat célja, a katonáknak vadászgépekkel és harcászati erőkkel közösen kell a feladatokat végrehajtaniuk - tette hozzá. Simon Zsolt kiemelte, hogy a képzés ideje alatt a résztvevők komoly mentális és fizikai igénybevételnek vannak kitéve, az oktatók pedig folyamatosan figyelik és értékelik őket.

A háromhetes repülőfázis során harcászati kötelékmanővereket, vadászgép elleni kitörést, légvédelmi rendszerek elleni védekezést, rádióelektronikai zavarás elleni védelmet, konvojkísérést és gépjármű-feltartóztatást kell végrehajtani.

Fotók: MTI/Krizsán Csaba

A képzésben hat helikopter személyzete vesz részt, köztük egy magyar egység - közölte az ezredes. Tájékoztatása szerint a magyar résztvevőkön kívül Csehországból, Portugáliából, Szlovákiából, Németországból és Ausztriából érkeztek katonák.

Az igazgató elmondta, 2024 és 2026 között legalább további három alkalommal ad otthont Magyarország a HTIC oktatóképzésnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....