HungaroMet

Hét megyére adtak ki riasztást viharos szél veszélye miatt péntekre

2025.04.11.

Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki az erős széllökések veszélye miatt péntekre a HungaroMet.

A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t. Pénteken napközben az Észak-Dunántúlon, a főváros közelében és a középső országrészben fokozódik viharossá (~60-75 km/h, lokálisan >80 km/h) az északnyugati szél. Estére valamennyit veszít az erejéből a légmozgás.

Az erős szél többféle balesetveszélyes helyzetet teremthet a közutakon, ezért érdemes felkészülni rá. A meglepetésszerű széllökések hatását ráadásul fokozza, hogy a sofőrök vizuálisan nehezen észlelik a szelet, így elsősorban a saját- és a többi jármű mozgásából, reakcióiból vehető észre a jelenléte.

Az útra keresztirányú szél a járműveket letérítheti a követett nyomvonalról, és főként a gyakorlatlan sofőrök nehezebben tudják visszaterelni az autót a kívánt irányba. Minél nagyobb egy jármű oldalfelülete és minél magasabb a súlypontja, annál érzékenyebb az oldalról érkező szélnyomásra.

A tehergépjárműveket, buszokat, vagy utánfutókat vontató járműveket vezetve szélben kisebb sebességgel kell haladni, illetve ha a sofőr észleli a billenés veszélyét, akkor jobb mielőbb védett helyen félreállni a járművel addig, amíg csillapodik a szél.

Erős szélben a felsorolt szélérzékeny járművek közelében haladó személyautósoknak is jobban kell figyelniük előzéskor, kikerüléskor nem csak arra, hogy a széltől a másik jármű elhagyhatja a nyomvonalat, de arra is, hogy mellé érve az előzést-, elhaladást végző autó hirtelen szélárnyékba kerül, ami miatt letérhet az addigi irányról, míg a szélárnyékból kikerülve ez ismételten megtörténhet.

Ugyanez igaz a nagyméretű épületek, felüljárók lábazata, vagy akár egy dombhát mellett elhaladva is. Hiszen a jármű itt is szélárnyékba kerülhet, és a mozgása, viselkedése hirtelen megváltozhat. 

Erős szélben kerülni kell a nagy sebességű haladást, és mérsékelt tempót kell választani úgy, hogy a sofőr biztonságosan tudjon reagálni a különböző nem várt szituációkra is, akár a szél miatt útra sodort akadályokra, letört faágakra. Lassabban haladva több idő jut az észlelés utáni cselekvésre, fékezésre vagy kikerülő manőverre.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....
2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..