Keleti pályaudvar

Hétfőn újraindul a vonatközlekedés a Keleti pályaudvaron

2019.05.25.

A hétvégén befejeződik a kéthetes karbantartási munka a Keleti pályaudvaron, május 27-én, hétfőn újraindulhat a menetrend szerinti vonatközlekedés – jelentette be Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Kiemelte, hogy az elvégzett munkáknak is köszönhetően javulni fog a pályaudvar szolgáltatási színvonala, a menetrendszerinti közlekedés és az eddigieknél jobban el lehet majd kerülni az esetleges üzemzavarokat. A Keleti pályaudvarra naponta 400 vonat érkezik és indul, évente 12 millió utast szolgál ki – tette hozzá. Ismertette, a Keleti pályaudvar kéthetes karbantartása során újraaszfaltozták az utasforgalmi területeket a csarnok egész területén, és modern ledes utastájékoztató kijelzőfalat alakítottak ki, korszerűsítették a térvilágítást, lebontották a korszerűtlen büféket, pavilonokat. A pályaudvar teljes hálózatán javították a vasúti pályát, és elvégezték a szükséges beavatkozásokat a felsővezetéki hálózaton.

A tervekről szólva az elnök-vezérigazgató elmondta, még az idén megújítják a Keleti pályaudvar vizesblokkjait. A MÁV-csoport a társaság számára rendelkezésre álló európai uniós forrás átcsoportosítására tett javaslatot a kormánynak, szeretnének egy új, korszerű utascentrumot kialakítani már a jövő évben az aluljárói szinten, ahol egyebek közt nemzetközi és belföldi jegypénztárat hoznának létre – mondta Homolya Róbert.

Fotók: MTI/Máthé Zoltán

A MÁV tájékoztatása szerint az utascentrum a peronszint alatt, a jelenlegi belföldi pénztárak és a pénztárak előtti terület teljes átépítésével valósulhat meg. Kilenc pénztári és két ügyfélszolgálati munkahely kaphat majd helyet, így a belföldi- és a nemzetközi menetjegy-értékesítésen túl az információs- és az ügyfélszolgálati iroda is itt működhet tovább. Kialakítanának még egy szolgáltatásértékesítő irodát, ahol a csoportos utazásokkal kapcsolatos igényeket intézik majd. A nemzetközi jegyváltást segítve az utascentrumban elhelyeznek egy önkiszolgáló nemzetközi jegyvásárlási pontot is.

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret a belvárossal összekötő kötöttpályás közlekedésről szólva Homolya Róbert elmondta, a kormány és a főváros terve szerint a Nyugati pályaudvarral összeköttetésben lévő Kőbánya-Kispestről indulna egy leágazás a 100-as vonalon a repülőtér érintésével, ami Monornál jönne vissza a fővonalra. Ennek a tervezési munkáját a NIF Zrt. már elvégezte. Ehhez kapcsolódóan a MÁV Zrt. javasolja, hogy Kőbánya-Kispestről közvetlen vasúti összeköttetést létesítsenek a Keleti pályaudvarra is, ahonnan 15 percenként indulhatnának vonatok a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, ami 20 perces eljutást tenne lehetővé a Keleti pályaudvarról. Megjegyezte, remélhetően négy-öt év múlva teljesen megújult Keleti pályaudvarról lehet majd beszélni.

A MÁV tájékoztatása szerint a Keleti pályaudvar jelentős forgalmát példázza, hogy tavaly több mint 4 millió menetjegyet értékesítettek, az állomás 2018. évi nettó bevétele meghaladta az 5,6 milliárd forintot. Az összes menetjegy kétharmadát a pénztárakban, a fennmaradó egyharmadát automatákból vették meg.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....