gumiabrocs

Hétszázmilliós csalással gyanúsítanak egy gumiabronccsal kereskedő céget

2017.07.18.

Több mint hétszázmillió forintos bevétel eltitkolásával gyanúsít a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy gumiabronccsal kereskedő céget, melyet Komárom-Esztergom megyében jegyeztek be, de Pest megyében működött

Hideg-Göblyös Rita közölte: a társaság az EU-n kívülről is szerzett be gumiabroncsokat, amelyeket Magyarországon értékesített. Az elkövetők a bevételt fiktív - az általuk létrehozott cégláncolat társaságai által fém alkatrészekről kiállított - számlákkal akarták eltüntetni. A gyanú szerint a vállalkozás könyvelője is tudta, hogy a számlák valótlan üzletről szólnak.

Az ügyben bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt indult a nyomozás. A könyvelővel együtt három ember előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság. Az államnak okozott kár megtérülésére 1,6 milliárd forint értékben zárolták a cég árukészletét, valamint 24 millió forint készpénzt és számlapénzt is lefoglaltak. 

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....
2026.07.03
Szeretne dobogóra állni a Hungaroringen Molnár Martin a brit Forma-3-as (GB3) versenysorozat....