közösségi közlekedés

Hétszázmilliós veszteség a buszokon Győrben

2015.12.21.

A győri helyi autóbusz-közlekedésen várhatóan 692 millió forint vesztesége keletkezik idén, a tarifák azonban nem emelkednek jövőre.

A győri helyi autóbusz-közlekedésen várhatóan 692 millió forint vesztesége keletkezik idén a Volán-utód Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-nek (ÉNYKK) – egyebek mellett ezt tartalmazza Borkai Zsolt polgármester előterjesztése, amelyet pénteki ülésén tárgyalta a város közgyűlése - írja a kisalfold.hu.


A két fél között 2014-ben létrejött szerződés értelmében Győr 2015 és 2017 között évente 699 millió forintot fizet a szolgáltatónak. Az összeg a számítások szerint jövőre is elegendő lesz a veszteségek kiegyenlítésére. Éppen ezért az indítvány azt tartalmazta, hogy 2016-ban nem kell felemelni a tarifákat. Az utasok által fizetett menetdíj mintegy másfél milliárd forintra rúg idén, 20 millió forinttal többre, mint tavaly.

A változás abból adódik, hogy ugyan tanulóbérletből 4, nyugdíjasbérletből 10 százalékkal kevesebbet adtak el, azonban az általános bérletek és minden jegyfajta forgalma emelkedett. A buszsofőrnél például 5, elővételben 2 százalékkal több menetjegy kelt el. A cég azt várja, hogy 2016-ban 0,4 százalékkal csökken az utasok száma. Új buszok vásárlását nem tervezik jövőre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....