közlekedési balesetek

Öt halálos baleset történt a hétvégén

2018.08.27.

Az előző három nap eseményei számokban - a police. hu összesítése alapján.

Magyarország területén 2018. augusztus 24-én 0 órától 2018. augusztus 26-án 24 óráig a rendőrök 131 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 személy vesztette életét, 40 súlyos és 87 könnyű sérüléssel végződött - írja a rendőrség honlapja.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 456 személyt fogott el, közülük 63 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 324 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 561 személyt állítottak elő, köztük 248 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 46 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 353 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök 30 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 8 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

A rendőrök 2 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....