rali

A hétvégén Afrikában küzd meg egymással és az elemekkel a WRC mezőnye

2021.06.23.

A TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapata most hétvégén, június 24-27. között a Kenya Szafari Rallyn méreti meg magát:  az ikonikus futam közel 20 év után jelenik meg újra a FIA Rally Világbajnokság versenynaptárában, és itt szerepel majd először az afrikai kontinensen a Toyota Yaris WRC, ami jelenleg a 2021. évi első öt fordulóban aratott négy győzelmével az első helyen áll az autógyártók, illetve a pilóták mezőnyében is.

Bár a Szafari Rally 2002-ben szerepelt utoljára a világbajnokság programjában, mégis igazi legendának számít az autóversenyzés világában. Régebben hihetetlenül hosszú szakaszokból állt ez a rally, ami ráadásul nem lezárt közutakon zajlott, most viszont már a többi WRC-fordulóhoz hasonlóan ezt is a forgalom elől elzárt utakon rendezik meg. Mindazonáltal igen kimerítő verseny várható az elhanyagolt és sziklás utakon, ahol bármikor előfordulhat, hogy a száraz és poros útfelületet pillanatok alatt mély sártengerré változtatja egy felhőszakadás. A másik nehézséget az jelenti majd, hogy a versenysorozat szabályai nem engedélyezik az Európán kívüli tesztelést, ezért a Toyota Spanyolországban igyekezett felkészülni – amennyire lehetséges – mindarra, ami Kenyában vár majd a csapatra. A rally csütörtök délben rajtol Nairobiból a Kasaraniban kijelölt super special szakasszal. A futam többi szakaszát a szervizparkhoz közelebb, a Naivasha-tó közelében, nagyjából 100 kilométerre északnyugatra kell majd teljesíteniük a versenyzőknek. Pénteken három szakasz következik, a tótól délre, melyeket oda-vissza kell teljesíteni, majd szombaton északabbra megy a mezőny három újabb szakaszra, melyeket szintén oda-vissza tesznek meg a legénységek az Elmenteita-tónál.

Fotó: Toyota

A rally vasárnap a Naivasha-tó körül kijelölt öt szakasszal zárul.  Az afrikai rallyzás új kihívást jelent a csapat összes pilótája számára – köztük a hétszeres világbajnok Sébastien Ogierrel, aki jelenleg 11 pontos előnnyel áll a bajnoki mezőny élén csapattársa, Elfyn Evans előtt a Szardínia szigetén megrendezett utolsó fordulót követően. A pontversenyben hatodik helyen áll a csapat legfiatalabb pilótája, Kalle Rovanperä, és Takamoto Katsuta is újra rajthoz áll majd a negyedik Yaris WRC-vel a TGR WRC Challenge Program keretében.

Jari-Matti Latvala (csapatfőnök)

“Fantasztikus, hogy Kenya és a Szafari Rally visszatérnek a WRC versenynaptárba. Ez a rally nagyon más lesz, mint korábban volt, amikor nyitott utakon kellett haladni, és helikopterek figyelmeztették a legénységeket a szembejövő forgalomra, de arra számítunk, hogy lesznek új kihívások bőven. A Szafari volt régen a legnehezebb verseny a WRC programjában, és bár nem tudjuk, pontosan milyen utakon kell majd autóznunk, nagyon nehéz rallyra kell felkészülnünk, ami erősen igénybe veszi majd az autókat. Ez új és izgalmas erőpróbát jelent a csapat és a pilótáink számára is.”

 

Sébastien Ogier (az 1. rajtszámú autó pilótája)

“Mindig lelkesít, ha új kihívással kerülök szembe a pályafutásom során, és úgy hiszem, ez a rally nagyon más lesz, mint bármi, amit eddig átéltem. Sokat hallottuk már, hogy kicsit másképp kell majd kijelölnünk a célokat. Manapság úgy szoktunk autózni a WRC-ben, hogy végig a határokat feszegetjük, de Kenyában sokkal inkább arról lesz szó, hogy igyekszünk nagyobb gond nélkül túlélni a rallyt. Úgy gondolom, érdekes dolog lesz egy ilyen jellegű kihívás az évad közepén. Nem igazán lehetett tudni, hogy mi a legjobb felkészülés minderre, ezért úgy gondolom, a pilótáknak majd rögtönözniük kell a rally során, de a terepszemle egyértelműen nagyon fontos lesz ahhoz, hogy megértsük, mi vár ránk.”

 

Elfyn Evans (a 33. rajtszámú autó pilótája)

“Kenya tökéletesen ismeretlen terep számunkra, hiszen közülünk senki sem versenyzett még ott. Persze láttam sok filmet régi versenyekről, és nagyon látványosnak találtam az egészet. Idén nem pontosan ugyanilyen lesz a rally, mert elzártabb szakaszokon haladunk majd, de izgalmasnak érzem a feladatot, hogy teljesen más környezetben rallyzzunk, mint eddig. Gyanítom, hogy nem ez lesz a legsimább versenyünk a naptárban, ami komolyan próbára teszi majd az autót és talán minket is. Abból, amit láttam, úgy érzem, hogy nem lesz könnyű kiismerni magunkat a vidéken, de amíg nem vagyunk ott és nem csináljuk meg a bejárást, nagyon nehéz lenne megmondani, hogy mi jelenti majd a legnagyobb kihívást.”

 

Kalle Rovanpera (a 69. rajtszámú autó pilótája)

“Kenya igazán érdekes helyszín lesz. Mindenki számára új ez a verseny, de egyben igazi klasszikus rally is a múltból. A WRC a kétezres évek elején volt ott utoljára, amikor még apám versenyzett, és láttam az összes régi videót azokból az időkből, de persze sokat is mesélt róla. A rallysport eléggé megváltozott azóta, ezért érdekes lesz látni, hogyan birkózunk meg azokkal a szakaszokkal a manapság használt autóinkkal. Tudjuk, hogy nem pontosan ugyanaz lesz a koncepció, mint akkor volt – például nem kell olyan hosszú szakaszokat teljesíteni –, de kíváncsi vagyok, hogy a körülmények ugyanolyan durvák és nehezek lesznek-e. Minden nagyon más lesz, mint amit eddig ismertünk, de nagyon várom már!”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                      


 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....