Autós Nagykoalíció

Hétvégén Kocsra figyel az ország: kocsitolás és nAgymenők verseny

2016.07.08.

Ma kezdődik és vasárnap este ér véget a Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál, Kocson. A rendezvényt az idén is támogatja az Autós Nagykoalíció.

A rendezvény legjelentősebb programja a kocsitoló verseny, amelyen 1800 méteren 350 kg-os szekereket tolnak végig a falun 5 fős csapatok. Nevezések érkeznek a megmérettetésre nemcsak a megyéből, az ország távolabbi pontjairól, de Olaszországból, Németországból és Szlovákiából is.

Idén második alkalommal kerül megrendezésre a nAgymenők futam is, ahol a versenyzők 3 kategóriában (profi, amatőr, kezdő) mutathatják be saját fejlesztésű járműveiket. Mindkét versenyt vasárnap rendezik, ez utóbbi kezdési ideje 13 óra.

A mai, pénteki nyitónapon  kiállításokkal és Fél Edit Kocsról írt Monográfiájának 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezéssel kezdődik a fesztivál. Este pedig rock zenekarok koncertjén hallgathatjuk a tehetséges környékbeli zenészeket.

Szombaton néptánc, baranta, indiai tánc, mazsorett, katasztrófavédelmi bemutatók, buborékfoci és lézerharc várja az ide látogatókat. Bunyós Pityu, Sógorok és a Dupla Kávé szórakoztatja a közönséget.

A Komárom-Esztergom megyében, Tatától kb. 10 km-re található település múltja nagy jelentőséggel bír a mobilitás történelmében. Első említése 1217-ből, a Váradi Regestrumból való, neve feltehetőleg egy török személynévből ered. A község azonban mesterembereinek köszönheti hírnevét, hiszen ők készítették el azt a kocsi szekeret, melyet 1518-ban Sigmund Von Herberstein, rajzán meg is örökített. Kocsról kapta a nevét a kocsi, ami aztán más nemzetek nyelvjárásában is hasonló alakban jelent meg. Így lett világhírűvé a könnyűszerkezetű kocsi és a település is, amiről a nevét kapta.

Az autoszektor.hu mind a nAgymenők, mind pedig a kocsitoló versenyről tudósít majd a helyszínről. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....