Rendőrségi intézkedés

Hétvégi mérleg: törtek az autók és az emberek

2017.11.06.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 127 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 6 személy vesztette életét, 27 súlyos és 95 könnyű sérüléssel végződött - írja a police.hu

A szolgálatot ellátó állomány összesen 483 személyt fogott el, közülük 104 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 307 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 594 személyt állítottak elő, köztük 289 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 53 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 343 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2017. november 3-án 0 óra és 2017. november 5-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 81 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 34 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 2 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 7 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....