repülés

Hetvenöt repülőgépet rendelt a Boeingtől az indiai Jet Airways

2015.11.10.

Hetvenöt következő generációs Boeing 737 MAX-ot rendelt az amerikai gyártótól az indiai Jet Airways a Dubajban a héten zajló légi szalonon.

A Boeingnek az MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint ezzel történetének legnagyobb rendelését adta le az indiai légitársaság. Az üzlet értékét a Boeing nem közölte. A szerződésben a korábban 25 jelenlegi konstrukciós Next Generation gépre leadott rendelést MAX-ra változtatják és vételi jogot, valamint opciót biztosítanak további ötven gépre.


A mumbai székhelyű, 1992-ben alapított Jet Airways India második legnagyobb légitársasága a diszkont IndiGo után, naponta mintegy háromszáz járatot üzemeltetnek 74 célállomásra 116 gépes flottával. A múlt évben 17,2 millió utast szállítottak. A MAX gépek a Next Generationnél 14 százalékkal kevesebb kerozint fogyasztanak, egyebek mellett a kettős tollazatú szárnyvégeknek és az új hajtóműveknek köszönhetően.

Az első MAX-ok 2016-ban teljesíthetik első felszállásukat, forgalomba pedig először az amerikai Southwest Airlines diszkont légitársaságnál állnak várhatóan 2017 harmadik felében. A típusra eddig mintegy 2700 megrendelés érkezett.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....