felmérés

A hibrid autók tulajdonosai a legelégedettebbek

2020.10.31.

Az észak-amerikai használtautó-piac legnagyobb keresőmotorja az iSeeCars legfrissebb ügyfélelégedettségi felmérésében arattak a hibridek, azon belül is a Toyota típusai.

A 2012-es, 2013-as modellévek történelmi fordulópontnak tekinthetők az autóipar szempontjából. A Toyota által útjára indított hibrid forradalomhoz ekkortájt kezdett egyre több gyár csatlakozni. Míg a hibrid autók korábban a bennfentesek és a tudatos fogyasztók titkos kedvencének számítottak, innentől kezdődően egyre szélesebb körben választották a részben elektromos hajtásláncokat az átlagos autóvásárlók is.

Nem véletlen, hogy az észak-amerikai használtautó-piac legnagyobb keresőmotorja, az iSeeCars.com elemzői ezt az évjáratot választották legújabb kutatásuk tárgyául.

A merítés hatalmas volt, hiszen, több mint 900 ezer olyan adásvételt vizsgáltak meg, amelyet 2020 első nyolc hónapjában (januártól kora szeptemberig) kötöttek meg, és amelyben 2012/2013-as modellévi gyártmányok voltak érintettek.

Az oldal szakértői arra voltak kíváncsiak, hogy ezekben a tranzakciókban milyen számban szerepeltek egyes típusok, és hogy ez a szám hogyan viszonyul az adott időszakban újonnan eladott autók számához – magyarul: mely típusok ügyfelei ragaszkodnak a leginkább járművükhöz.

A jelek szerint a hibridek nagyon népszerűek a vásárlók között: míg a nyolcéves autók tulajdonosainak átlagosan 16,8 százaléka (hatból egy ügyfél) tartja meg járművét, a hibridek körében átlagosan 1,6-szer ennyien (26,9%, azaz hétből ketten) ragaszkodnak bevált autójukhoz.

A teljes piaci kínálatot elemezve kiderült, hogy a leghűségesebb vevők fele hibrid gépkocsival közlekedik. „A hibridek vásárlói jellemzően praktikus gondolkodású, környezettudatos emberek, akik hosszú távon gondolkodnak, és hajlandóak beruházni a környezet védelmébe” – értelmezte az eredményt Karl Brauer, a kutatást végző csoport vezetője.

Rangsor Modell Az autót megtartó ügyfelek százaléka A piaci átlaghoz (16,8%) viszonyítva
       
1. Toyota Highlander Hybrid 38,0% 2,3x
2. Toyota Avalon Hybrid 36,5% 2,2x
3. Toyota Camry Hybrid 34,6% 2,1x
4. Volkswagen Passat 33,8% 2,0x
5. Toyota Land Cruiser 32,7% 2,0x
6. Volkswagen Golf 31,3% 1,9x
7. Subaru Outback 31,2% 1,9x
8. Lexus ES 300h 31,1% 1,9x
9. Honda CR-V 30,9% 1,8x
10. Toyota Prius 30,5% 1,8x

Noha 2012/13 táján már más gyártók is kínáltak hibridet, a Toyota-csoport egyértelműen uralja a mezőnyt: mind az öt hibrid modell az ő gyártmányuk (négy Toyota és egy Lexus). Egy hatodik modelljük is felkerült a Top 10-es listára, a Toyota Land Cruiser.

A vérbeli terepjáró jelenleg nem kapható hibrid hajtáslánccal, a következő generációs modell hamarosan aktuális bevezetésekor azonban a gyártó a várakozások szerint ki fogja elégíteni ezt az igényt is. Feltűnő, hogy az „első fecskét”, a Toyota Priust négy másik hibrid is megelőzi a listán: pont ez mutatja, hogy a benzin-elektromos hajtáslánc-technológia már nyolc évvel ezelőtt általánosan elfogadottá vált, és a vevők örömmel választották régi típusuknak az új, immár hibrid hajtású kiadását.

Az elemzők a részben vagy teljesen elektromos járművek között is felállították a rangsort. Erre a listára még egy Lexus, az RX 450h is felfért. Az is látszik ugyanakkor, hogy nem minden hibrid nyűgözte le vásárlóit, a korai villanyautók pedig csak akkor számíthattak tulajdonosuk tartós jóindulatára, ha megfelelően nagy hatótávolságot kínáltak.

Rangsor Modell Az autót megtartó ügyfelek százaléka A piaci átlaghoz (16,8%) viszonyítva
       
1. Toyota Highlander Hybrid 38,0% 2,3x
2. Toyota Avalon Hybrid 36,5% 2,2x
3. Toyota Camry Hybrid 34,6% 2,1x
4. Lexus ES 300h 31,1% 1,9x
5. Toyota Prius 30,5% 1,8x
6. Lexus RX 450h 29,8% 1,8x
7. Lincoln MKZ Hybrid 24,3% 1,4x
8. Tesla Model S 23,6% 1,4x
9. Ford Fusion Hybrid 23,3% 1,4x
10. Ford Fusion Energi 20,4% 1,2x
11. Porsche Cayenne Hybrid 16,1% 1,0x
12. Hyundai Sonata Hybrid 16,0% 1,0x
13. Kia Optima Hybrid 12,6% 0,8x
14. Nissan LEAF 7,3% 0,4x

Az ügyfelek elégedettsége nemcsak a gyártók, de az új autó vásárlását fontolgatók számára is értékes információ. „A nyolc éven túl megtartott autók többsége hibrid, illetve az átlagnál kedvezőbb fenntartási költségeket kínáló, megbízható jármű” – összegezte a tanulmány tanulságait Brauer. „Ez mindenképpen bizalmat ébreszthet azokban, akik most gondolkodnak hibrid autó vásárlásában.”

Fotó: Toyota

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....