Toyota Motor Company

A hibridek húzzák a Toyota európai eladásait

2019.10.29.

Az év első kilenc hónapjában 16 százalékkal több hibrid modellt adott el a Toyota Európában, mint egy évvel korábban. Az eredmény: a márka megőrizte a botladozó piacon kivívott, minden eddiginél jobb pozícióját.

Miután a Toyota Motor Europe 2019 első félévében több hibridet adott el, mint pusztán belső égésű motorral szerelt modellt, és ezzel új rekordot állított be a márka óvilági történetében, a vállalat sikeresen fenntartotta lendületét. A harmadik negyedév végén ugyanazokat a parádés számokat produkálta, mint félévkor: a Toyota-csoport száz eladott autójából 52-őt hibrid hajtáslánccal vásároltak meg az ügyfelek, a két márka összesített piaci részesedése 5,3 százalékos (szemben a tavaly ilyenkor mért 5,0 százalékkal)!

A hibrid modellek iránti kereslet 16 százalékos emelkedése segítette hozzá a cégcsoportot, hogy 3,1 százalékkal növelje eladásait a térségben. A Toyota és a Lexus együttesen 838 ezer 691 autót adott el január és szeptember között; az egyre erősödő hibrid kínálatnak és az elvárásokat meghaladó keresletnek köszönhetően a vállalat az év végére bizonyosan meghaladja az eredetileg tervbe vett 1 millió 065 ezer darabos európai forgalmat.

Ami a Toyota márkát illeti, az első három negyedévben 2,6 százalékkal több autót adott el, mint egy évvel korábban. A hibridek részaránya 51 százalék volt; a 392 ezer 804 darab eladott hibrid modell 15 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért eredményt. A legnépszerűbb hibrid modellek a C-HR (94 536 db), az ötajtós és kombi Corollák (89 835 db), a Yaris (86 330 db) és a RAV4 (75 168 db) voltak. Az összesített eladásokat továbbra is a Yaris vezeti, mögötte a RAV4 és a C-HR áll a dobogón. A legnagyobb arányú növekedést a Mirai mutathatta fel (+76%); a Camry tovább folytatja térnyerését (+30%), ahogy a RAV4 is népszerűbb, mint valaha (+24%).

A Lexus prémium márka 9,4 százalékkal növelte eladásait az elmúlt kilenc hónapban. A 63 ezer 490 eladott autó 67,8 százaléka (azaz több mint kétharmada) volt hibrid; a 43 ezer 077 darab benzin-elektromos modell 28 százalékkal több, mint 2018 azonos időszakában. A legnépszerűbb hibridek a márka szabadidőjárművei: az UX (13 198 db), az NX (13 181 db) és az RX (5215 db); ahogy a legkeresettebb típusok is közülük kerülnek ki. A rangsort az NX vezeti 18 ezer 449 eladott autóval, a második az UX (14 606 db), a bronzérem az RX-é (12 893 db). Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy míg a hibridek Nyugat-Európában 99 százalékkal részesednek a márka eladásaiból, Kelet-Európában ez az arány csupán hét százalék! A Toyota esetében ennél jóval kiegyensúlyozottabb az arány: Nyugat-Európában 60, Kelet-Európában 22 százalék a hibridek aránya.

Az Európában hivatalosan forgalmazott Toyota és Lexus szabadidőjárművek eladásaiból gyakorlatilag azonos arányban részesülnek a hibridek: az előbbi márkánál 68,5, az utóbbinál 68,8 százalék a benzin-elektromos típusok aránya.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....
2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....
2026.07.24
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett....
2026.07.24
Elszállították a Duna alacsony vízállása miatt a Margit híd középső pillérénél előkerült második....
2026.07.24
Két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott....