mini

Híres divattervező a MINI márkanagykövetek között

2017.04.02.

Zoób Kati, a MINI Magyarország márkanagykövete átvette 5-ajtós MINI Cooper SD autóját.

Január közepén a MINI márka magyarországi nagyköveteket jelentett be, olyan híres, a saját pályájukon sikeres és hiteles művészeket, alkotókat, sportolókat illetve egyéniségeket, akik a MINI márka prémium stílusához igazodva saját területükön értek el elismerést. Ebből a körből elsőként Zoób Kati divattervező vette át vadonatúj 5-ajtós MINI Cooper SD autóját.

Zoób Kati nemzetközileg ismert és elismert alkotóművész, divattervező, pályáját 1976-ban játék és bábtervezőként kezdte, a nyolcvanas években színházi és filmes produkciókban iparművészként dolgozott, majd 1994-ben megalapította a Katti Zoób Divatházat, melyet ma is vezet. Az elmúlt több mint 20 évben a Katti Zoób márka kollekcióit a világ legnevesebb divatbemutatóin láthatta a közönség, Párizstól, Londonon, Frankfurton és Dubai-on át Shanghai-ig. Divattervezői munkái mellett jelmeztervei is kiemelkedőek, számos nívós díjjal ismerték el tehetségét. A Szolnoki Szigligeti Színház, a Magyar Állami Operaház és legutóbbi alkotásai a Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Csehov: Három nővér című színdarabjának sikeréhez is nagyban hozzájárultak. Egyéni stílusa, karaktere egyesíti az extravaganciát és a funkciót, értelmezése szerint az „haute-couture“ az öltözködés költészete, kézműves hagyományokra épülő, személyre szabott egyediség, múlt és jövő. Zoób Kati a, Sümeg város díszpolgára, a Bátor Tábor Nagykövete, valamint balatonfüredi kötődése réven az immár IV. Balatonfüred Concours d’Elegance veterán autós szépségverseny arculattervezője, egyben az esemény fővédnöke.

„A MINI márka brit eredete, stílusa, az autókra jellemző extravagáns, ugyanakkor funkcionális dizájnja, a prémium minőség, olyan értékek, mellyel könnyen és szívesen tudok azonosulni. Egy ember az élete során számtalanszor formát vált. Szerencsés esetben szellemi képességeink fejlődésével, testünk változásaival újra és újra megtaláljuk személyiségünk harmóniáját. A korszerű ember nemcsak követi, hanem élvezi a változásokat és bátran felteszi magának, sőt meg is válaszolja a fejlődéséhez szükséges kérdéseket. Ehhez nagyon hasonló, izgalmas és érdekes időszak egy márka életében is az az életszakasz, amikor az kinyílik, fejlődik, új utakat keres. A MINI-vel való találkozás és a márka felkérése számomra is egy értékkel teli világot és egyben megtisztelő új kihívást is jelent“ – mondta el Zoób Kati az autóátadás kapcsán.

A MINI Cooper SD-t a Wallis Motor Pest MINI Cube márkakereskedésében adták át, ahol a márka legújabb modelljei is megtekinthetőek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....