BMW 7

Hivatalos képeken az új 7-es BMW

2015.04.18.

A bajor márka új zászlóshajója 130 kilogrammot dobott le, már távirányítással is leparkolható, és ebben mutatkozik be az érintőképernyős, kézmozdulatokat is értelmezni képes új iDrive rendszer is.

A BMW hivatalos kémfotókat tett közzé a 7-es sorozat új nemzedékéről, amely a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek. A képeken még álcázással látható luxusautó 130 kilogrammal lesz könnyebb elődjénél, ami annak köszönhető, hogy az elektromos „i” modellekben használt szénszál-erősítésű műanyagot is felhasználták a karosszériához. A karbon ráadásul nem csak a tömeget csökkentette, de a szerkezet merevségén is javított.

A 7-esben mutatkoznak be az újgenerációs soros hathengeres benzin- és dízelmotorok, amelyekhez a továbbfejlesztett nyolcfokozatú automatikus váltót társítsák. A futóműben is lesznek újdonságok, szériafelszereltség lesz mindkét tengelyhez a szintszabályozós légrugózás és az adaptív lengéscsillapítás is. Továbbfejlesztették a négykerék-kormányzási rendszert is, a dőlést csökkentő, Dynamic Drive nevű aktív kanyarstabilizátor rendszert pedig elektromechanikusra cserélték. Megjelent a Driving Experience Control üzemmód-választóban az Adaptív állás, amelyet kiválasztva a kocsi automatikusan alkalmazkodik az útfelülethez és a vezetési stílushoz.

A 7-es lesz az első BMW, amelyben az új, érintőképernyős iDrive menürendszer bemutatkozik. Ezt a szokásos forgótárcsa, és a monitor érintése mellett akár a levegőben végzett kézmozdulatokkal is lehet majd vezérelni. Utóbbival állítani lehet a hangerőt, egy mozdulattal lehet majd fogadni és elutasítani a beérkező telefonhívásokat, és egyéb funkciókat is be lehet majd programozni ilyen vezérlésre. A kézmozgást egy háromdimenziós szenzor érzékeli.

Szintén világújdonság, hogy a 7-est úgy is le lehet majd parkolni távirányítással, hogy nem ül senki a volánjánál, így akár nagyon szűk helyekre is be tud majd állni a több mint ötméteres limuzin.

Természetesen a ma elérhető összes vezetéstámogató rendszer benne lesz a kocsiban a kormányzásra képes sávtartótól az ütközést megakadályozó, sávváltásra figyelmeztető rendszerig, a radaros tempomat pedig gombnyomásra az adott útszakaszon érvénybe lépő sebességhatárokhoz igazítja a kocsi tempóját.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
A Peugeot mostantól nyolc év vagy 200 ezer kilométer gyártói garanciával kínálja személyautóit....
2026.02.24
„A hirtelen mozdulatok nagy tempónál nem korrigálnak – csak bajt okoznak. A pánik a legrosszabb....
2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..
2026.02.24
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és....
2026.02.24
Nulláról újragondolva született meg a Volkswagen T-Roc második generációja. Izgalmas a formavilága....
2026.02.24
Füstölni, majd égni kezdett egy személygépkocsi motortere az M3-as autópályán, de szerencsére....
2026.02.24
Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói....
2026.02.24
Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a modellek értékesítése a tervek....
2026.02.24
Így működik a spray viasz.   ..