úthibák

Hogyan alakul ki a kátyú és hogyan lehet javítani?

2019.02.24.

Egész évben folyamatosan, ütemezetten végezzük a lokális burkolatjavítási munkákat. Erre akkor van lehetőségünk, ha tartósan száraz az időjárás és a hőmérséklet 0 fok feletti. Novembertől-márciusig alapvetően speciális kátyúzó anyagot használunk, egyes kiemelt útszakaszokon pedig korlátozottan ezekben a hónapokban is végzünk tartósabb, melegaszfaltos javításokat - mondta el portálunknak Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője.

Hogyan alakul ki a kátyú? A képre kattintva megtekintheti a videót.

A mostani időszakban speciális, úgynevezett hidegaszfaltot használunk - mondta el Pécsi Norbert Sándor. - Ez az anyag úgynevezett utántömörödő aszfalt, ami azt jelenti, hogy a burkolathibába való behelyezését követően a járművek is segítenek az anyag bedolgozásában és kisebb erő hatására is beletapadnak. A tavasztól-őszig használt melegaszfalt viszont úgynevezett termikus kötésben épül be, vagyis ott mindenképpen szükség van legalább kézi vibrohengerre, hogy az anyag megfelelően épüljön be, mivel a melegaszfalt, ha kihűlt, utána már nem egyengethető el. Ezért sem lehet nagyobb távolságokban használni télen ezt a típusú, tartósabb kátyúzó anyagot, csak nagyon korlátozottan, mivel az aszfaltmelegítő konténerekben is könnyen kihűlhet. Az utak állapotáról naprakész információkkal rendelkezünk, útellenőri szolgálatunk folyamatosan ellenőrzi a 32 ezer kilométeres közúthálózatot, a jelentéseik alapján ütemezzük be az egyes javítási munkákat. 

Hogyan javítják? Erről pedig ITT talál videót.

A lokális javítási munkákat minden esetben az utak úthálózati szerepe alapján, ütemezetten végezzük, vagyis a forgalmasabb útszakaszokon található hibák javítása élvez elsőbbséget, első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a főutakon, végül a mellékutakon avatkoznak be 93 mérnökségünk szakemberei. A tartósabb és hatékonyabb burkolatjavítási munkák elvégzésére tavasztól őszig van lehetőség, a teljes körű felújítások is ebben az időszakban valósulhatnak meg. 2018-ban a kátyúzási munkákon felül az utóbbi évek legnagyobb útfelújítási programjait indíthattuk el, melynek során csaknem 1000 kilométernyi útfelújítás valósulhatott meg tavaly. Ezen programok idén is folytatódnak kiegészülve a Magyar Falu Programban szereplő újabb útfelújítási projektekkel, mely mintegy 430 kilométernyi, döntő többségében mellékút felújítását jelenti. A lokális burkolatjavítási munkáink során, vagyis a nagyfelületű burkolatjavításokon és teljes körű felújításokon felül, 2018-ban mintegy 78 ezer tonna aszfaltot használtunk fel, idén is ekkora volumenű anyagot használhatunk majd fel ezen tevékenységünk során a minden évben előre meghatározott központi, költségvetési forrásainkból. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy társaságunk a 32 000 kilométernyi országos közúthálózat, vagyis a gyorsforgalmi, a településeket összekötő fő- és mellékutak, illetve ezen utak településeken átvezető szakaszainak üzemeltetési és fenntartási feladatait látja el (kivétel a koncessziós autópálya-üzemeltető cégekhez tartozó M5-ös és M6-os autópálya). Minden más – mintegy 140 ezer kilométernyi út – önkormányzati kezelésben van. Budapest közigazgatási határain belül a fő- és tömegközlekedési útvonalakon a főváros, a többi úton a kerületi önkormányzatok az illetékesek - fogalmazott a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....