öntvények

A Honda, a GM és a Cruise közösen robotaxi szolgálgatást indít Japánban

2023.12.11.

A Honda, a General Motors és a Cruise önvezető fuvarmegosztó szolgáltatást indít Japánban 2026 elejétől.

A General Motors szerint Japán a világ egyik legnagyobb piacává válhat a pilóta nélküli járműszolgáltatásban, mivel a szigetország nagyvárosaiban nagy a kereslet a taxik iránt, miközben hiány van taxisofőrökből. A GM szerint az országnak új, megfizethető közlekedési módokra van szüksége az igények kielégítéséhez.

A 2024 első felében megalakuló közös vállalat az igencsak futurisztikus kinézetű, Cruise Origin névre hallgató autonóm autót használja majd a szolgáltatáshoz. Az Origin egyszerre legfeljebb hat, egymással szemben ülő utas számára kínál helyet. A felhasználók mobilalkalmazással rendelhetik meg a robotaxit, amely a megadott helyen felveszi, majd az úticélnál kiteszi őket. A szolgáltatás az ügyfelek széles körét célozza meg, beleértve az üzleti céllal utazókat vagy éppen a nagycsaládosokat.

A Honda, a GM és a Cruise taxiszolgáltatója kezdetben néhány tucat Cruise Originból áll majd, idővel pedig körülbelül ötszáz járműből álló flottává bővül. A szolgáltatás kezdetben Tokió központjára összpontosítja tevékenységét, de idővel más városokra is kiterjed.

Az alapítók reményei szerint az új szolgáltatás fontos lépés lesz a fejlett mobilitással rendelkező társadalom megteremtése felé. A kiépítése azonban az igen bonyolult forgalmi rendszerű Tokió központjában nem lesz könnyű feladat, és mindhárom céget komoly kihívás elé állíthatja.   A GM-nek és a Cruise-nak azonban van már tapasztalata ilyen téren, évek óta tesztelnek robotaxikat az Egyesült Államokban, és már kínálnak is taxiszolgáltatást San Franciscóban, Austinban és Phoenixben, ahol ezek az autonóm járművek (AV) már több mint nyolcezer kilométert futottak.

Az autonóm autóipari technológia egyelőre még gyerekcipőben jár. Az önvezető szolgáltatásnak világon elsők között teret adó San Franciscóban már okoztak forgalmi fennakadásokat a robotaxik. Előfordult, hogy eltorlaszolták a kereszteződéseket, vagy nem adtak elsőbbséget a mentőknek, vagy éppen frissen betonozott útra hajtottak. Karambol is történt: egy baleset helyszínére tartó tűzoltóautóval ütközött egy ilyen jármű, az ütközésben pedig megsérült a robotaxi utasa. A Cruise robotaxi szolgálata október végén fel is függesztette működését az Egyesült Államokban, miután a kaliforniai hatóságok egy gázolásos baleset után közbiztonsági kockázatnak ítélték a vezető nélküli autóit. A vállalat átfogó műszaki rendszervizsgálatot végez a járművein, de addig is  járművezetővel az autók elvileg közlekedhetnek.

A Cruise vezérigazgatója, Kyle Vogt szerint nehéz megmondani, hogy a tokiói szolgáltatás pontosan milyen kihívás elé állítja a vállalatot.  "Azt mondom, hogy San Franciscóban látunk gokartokat. Látunk zsonglőrködő embereket. Austinban, ahol tesztelünk, szamarakat látunk az utcán, így a helyzetek köre, amelyekkel az AV-k szembesülnek, elég széles" - mondta.

A tíz éve alapított, majd a General Motors által felvásárolt Cruise önvezető autói „mélytanulásra” képesek, mesterséges intelligenciát, illetve felhőalapú eszközöket alkalmaznak önjáró módban.  A járművek érzékelők sokaságával vannak ellátva, amelyek azonnal feldolgozandó információkat szolgáltatnak az autót vezérlő processzornak a környezetről és közlekedési viszonyokról.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....
2024.05.10
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta....