Hungaroring

„A Hungaroring remekül fog futni 2032-ig"

2023.09.23.

Frankl András sportújságíró és korábbi sportkommentátor szerint a mogyoródi Forma-1-es pálya a tervezett felújítás után "ugyanolyan tökéletes lesz, mint például az új budapesti atlétikai stadion". A szakíró a Nemzeti Sporthíradónak adott interjúban kijelentette, hogy ha Bernie Ecclestone, az F1-es világbajnoki sorozat korábbi jogtulajdonosa nem szerette volna annyira Magyarországot, akkor már rég nem lenne Magyar Nagydíj.

Forrás: Hungaroring Média

"Igazából három-négy évvel ezelőtt hajszál híján lemondtak a magyar pályáról, de valahogy csak sikerült meggyőzni őket, most pedig egy-két éven belül szebb és jobb lesz a létesítmény és akkor valóban 2032-ig rendezhetünk Forma-1-es futamot, ami nagyon jó hír, mert ma már nagyon kevés pálya van a Forma-1-ben, ami ennyire régóta megszakítás nélkül otthont ad versenyeknek" - jelentette ki Frankl András.

Kiemelte, hogy a mogyoródi létesítményben található gokartpálya "nagy siker a külföldi fiatalok között", és mivel a Hungaroring területi elhelyezkedése kiváló, a környező, valamint a többi közép-kelet-európai országból is sokan utaznak el Magyarországra egy Forma-1-es hétvégére.

"Tárgyalnak már a MotoGP-futamokról is, amivel kapcsolatban nagyon pozitív a hozzáállás, számomra pedig nem kétséges, hogy annak a sorozatnak is kiváló házigazdája lenne a Hungaroring. Én egyébként örülnék egy rockkoncertnek, mert a ringnek alapvetően is jó a hangulata, hát még milyen lenne egy nagyszabású koncerten" - jelentette ki.

Frankl András úgy fogalmazott, "most, hogy elkezdünk igazi pénzt költeni a pályára", meggyőződése, hogy a Hungaroring "remekül fog futni 2032-ig".

"Azt, hogy mondjuk 10 év múlva mennyire lesznek lelkesek az emberek az autósport iránt, nem tudjuk. A környezetvédő mozgalmak tevékenysége az egyik oka annak, hogy Németországból és Franciaországból például eltűnt a Forma-1, de hogy a manapság tiktokozó fiatalok felnőttként majd akarnak-e autóversenyekre járni, azt jelenleg lehetetlen megmondani" - vélekedett Frankl.

Július 22-én jelentették be, hogy a 2032-es idényig biztosan a Forma-1-es versenynaptár egyik helyszíne marad a Hungaroring, miután ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá a felek.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....