közösségi közlekedés

Húsz percre rövidülhet a menetidő Vásárhely és Szeged között

2015.08.12.

A villamos és a nagyvasúti pályát is használó tramtrainnel húsz percre rövidülhet a menetidő Hódmezővásárhely és Szeged belvárosa között – közölte Almási István hódmezővásárhelyi polgármester szerdán az alföldi városban.

A közlekedési beruházással gyors, korszerű és kényelmes összeköttetés jön létre a két megyei jogú város között, megkönnyítve a naponta ingázó több ezer vásárhelyi és szegedi ember életét – mondta a politikus a fejlesztésről tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: az uniós támogatással megvalósuló beruházás segíti az egységesebb és versenyképesebb gazdasági régió kialakulását is. A polgármester hangsúlyozta, a hazai és az uniós közlekedéspolitika egyaránt fontosnak tartja, hogy a korszerű elővárosi közlekedés ne csak Budapest agglomerációjában fejlődjön, hanem a vidék városainak összeköttetése is kiépüljön.


A két város nagyállomása között mintegy 100 kilométer/órás sebességgel közlekedő járatok a tervek szerint Hódmezővásárhelyen öt helyen állnak majd meg – közölte a polgármester. A politikus elmondta, jelenleg az engedélyes tervek és a jogi, üzemeltetési háttér előkészítése zajlik. Az újszerű, Magyarországon korábban még nem alkalmazott műszaki megoldások engedélyezési folyamata nehezen látható előre, de a 2020-ig tartó uniós ciklusban elkészül a beruházás.

A tervező konzorciumban résztvevő Utiber Kft. osztályvezetője Mercz Gábor közölte, Hódmezővásárhelyen 3,5 kilométer hosszú egyvágányú villamospálya épülne. A megállók akadálymentes peronjai közelében pedig – a helyi közlekedés igényeihez igazodva – kerékpártárolókat alakítanak ki. Hódmezővásárhely-Népkert állomástól a szerelvények a nagy vasúti pályát használják majd, és csupán Algyőn állnak majd meg Szeged-Rókus állomásig, ahol a jelenlegi mellékvágány nyomvonalát felhasználva jutnak a szegedi 1-es villamos vonalára – ismertette a szakember.


A nagyvasúti pálya villamosítását a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. készíti elő. Hódmezővásárhely és Szeged között két helyen – Kopáncs állomás és az algyői Tisza-híd, illetve az M43-as autópálya és Szeged-Rókus között – kétvágányúra bővítik a pályát. A járművek a villamos 600 V egyenáramát és a nagyvasút 25 kV váltóáramát használják majd – közölte Mercz Gábor.

A szerelvények 20 perces követési idővel járnak majd, ezt a csúcsidőben betétjáratokkal 10 percesre sűrítik – mondta. A Nemzeti Közlekedési Hatóság bevonásával meghatározták a járművek alapparamétereit: az akadálymentes, légkondicionált, 90 fix ülőhelyes szerelvényeken a rövidebb távolságra utazóknak állóhelyek és lehajtható ülések is lesznek – tudatta a szakember.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....