kiállítás

Időutazás a füstös gőzösöktől a száguldó Sinkanszenig

2025.07.14.

A XIX. századi angol gőzmozdonyoktól a XXI. századi japán szupervonatokig vezet a Darlington–Tokyo Express című időszaki kiállítás. A Vasúttörténeti Park és a Közlekedési Múzeum új időszaki kiállítása valójában egy virtuális utazás térben és időben, amelyben 13 állomáson keresztül ismerhetjük meg a 200 éves vasúti közlekedés világtörténetét, sőt saját emlékeinkkel is gazdagíthatjuk a kiállítást. A tárlat július 13-tól látogatható a Vasúttörténeti Parkban. 

Idén, szeptember 27-én lesz 200 éve, hogy megnyílt az első nyilvános, gőzüzemű személyszállító vasútvonal Nagy-Britanniában Stockton és Darlington között. A vonal George Stephenson Locomotion No. 1 nevű gőzmozdonyával debütált. Ez volt az első olyan gőzmozdony, amely nyilvános vasútvonalon szállított árut és utasokat. Bár a sebessége nem haladta meg a 24 km/órát, kiemelkedő technológiai újítást, előrelépést jelentett. 

Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

„Száz vasútat, ezeret! / Csináljatok, csináljatok! / Hadd fussák be a világot, / Mint a testet az erek.” – fogalmazott előremutatóan Petőfi Sándor 1847-ben, amikor első alkalommal utazott vonaton, és aki talán nem is gondolta, hogy szavai milyen hamar beigazolódnak.

A vasút 200 éves töretlen fennállását ünnepli az új időszaki kiállítással az idén 25 éves Magyar Vasúttörténeti Park, valamint a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. A tárlat, amely a Vasúttörténeti Park Orient csarnok főépületének 3. emeletén lesz látogatható július 13-ától, rendhagyó módon, térben és időben egyszerre haladva követi végig a vasút elmúlt két évszázadának lenyűgöző történetét élménygazdag és gondolatébresztő módon, magyar és angol nyelven. 

A kiállítótérbe lépve 1825 Darlingtonjában találjuk magunkat, itt kezdődik az utazás, majd 13 vasútikocsi-installáción végighaladva egyszerre fedezhetjük fel a vasút társadalomtörténeti hatásait, valamint technológiai fejlődését – műtárgyak, festmények, fotók, archív dokumentumok, videók, animációk és interaktív elemek segítségével. Ez azt jelenti, hogy egyidejűleg gyönyörködhetünk a nemzetközi vasúttörténet képi és tárgyi világában, miközben megismerhetjük, hogy a vasút fejlődése milyen hatást gyakorolt a hétköznapi életre, és mindez hogyan tükröződik vissza a korabeli irodalomban, zenében, művészetekben. A tárlat ezen felül kevésbé közismert vasúti jelenségekről, elképesztő rekordokról, utazási szokásokról és mérnöki újításokról is mesél. 

A relikviák számát most mi magunk is gazdagíthatjuk, ugyanis a tárlat egy külön szekciója lehetőséget ad arra, hogy a látogatók is hozzátegyék saját vasúti élményüket, visszaemlékezéseiket, ezzel is hangsúlyozva, hogy a vasút története nem csak a mozdonyokról és a mérföldkövekről szól, hanem kezdetektől fogva mindannyiunkat összeköt. A Darlington–Tokyo Express kiállítás egyedisége ugyanis rendkívüli kapcsolatteremtő erejében is rejlik. A világszerte elismert bicentenárium lehetőséget adott nem csak a hazai, de a nemzetközi szakmai kapcsolatok szorosabbra fűzésére, így a tárlaton, több határon túli emlék mellett, az első Siemens motor hasonmását is megtekinthetjük a Deutsche Bahn jóvoltából. A tárlattal kapcsolatos információk a www.vasut200.hu oldalon érhetőek el. A kiállítás fő támogatója a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Ismét valakinek a szemét szúrta a Gútán (Komáromi járás) elhelyezett, biztonságos közlekedésre....
2026.02.04
Technológia már van. Adat is van. Ami hiányzik: a következetes, felelős döntéshozatal. Svédország....
2026.02.04
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a....
2026.02.04
Az AUDI E5 Sportback ma elnyerte a 2026. évi „Az Év Autója Kínában” díjat, amelyről az iparági....
2026.02.04
Ahhoz, hogy valaki top sofőrré váljon, több kell, mint finom vezetés és időben érkezés, ahogy azt....
2026.02.04
2025 folyamán 16 esetben jelentettek Burgenlandban Geisterfahrer-t, azaz az úton rossz irányba....
2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....