taxi tarifa

Így drágul Budapesten a taxival utazás március elejétől

2023.01.25.

Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj ezerről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A taxirendelet módosítását - amely a tavalyi és az idei költségvetési rendelet módosítására vonatkozó indítványban szerepelt Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára - egyhangúlag, 18 igennel fogadta el a testület. A Fidesz-KDNP fővárosi képviselői nem szavaztak. A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának - 2022 december eleji - eltörlése.

A testület felkérte Karácsony Gergelyt, felterjesztési jog keretében kezdeményezze a kormánynál az árak megállapításáról szóló törvény olyan módosítását, amely Bécs mintájára megengedi, hogy a taxiszolgáltatás hatósági árát sávosan - a legalacsonyabb és legmagasabb ár meghatározásával - szabályozhassák a helyi önkormányzatok. Mindezt azzal, hogy a javaslat elfogadása esetén a sáv középértékének tekintik a most megállapított hatósági árat.

Felkérték a főpolgármestert arra is, hogy kísérje figyelemmel a hatósági ár utolsó megállapítását követő költségváltozást, és ha ez meghaladja a 20 százalékot, tegyen javaslatot a közgyűlésnek a hatósági árnak - a változásnak megfelelő - módosítására.

Továbbá a határozatban kérték: a Budapesti Közlekedési Központ segítségével gondoskodjon arról, hogy 2025-től a BudapestGo applikációban legyen lehetőség - valamennyi közvetítő és szervező vonatkozásában - taxirendelés leadására.

Az elfogadott javaslatban azt írták, a taxis szervezetek - City Taxi, 6x6 Taxi, Főtaxi, NSZ, Főtaxi, OTSZ, Taxi 4, BKIK - tavaly december 12-én egységes javaslattal fordultak a fővárosi önkormányzathoz, amelyben két változatban fogalmazták meg elképzeléseiket.

Az egyik javaslat szerint a telefonon vagy online előzetesen megrendelt szolgáltatás esetén az alapdíj 1000 forintról 2000 forintra emelkedett volna, amellett, hogy a többi díjtétel változatlan maradt volna. A másik - végül elfogadott javaslat - a tarifák 10 százalékos emeléséről szólt. Később a szervezetek újabb javaslatot fogalmaztak meg, amelyben az alapdíjat egységesen 1500 forintra, míg a többi díjtételt 10-10 százalékkal kezdeményezték emelni.

A nem támogatott javaslatok a kis távolságra szóló utazásokat aránytalanul drágítanák, miközben sok esetben a kis távolságra szóló utazások nem kényelmi célúak, hanem közszolgáltatások vagy más alapvető szolgáltatások igénybevételét célozzák - írták.

Az előterjesztés vitájában szót kapott egyebek között Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke is, aki arról beszélt, szeretnék, ha a kiállási díj az előterjesztésben szereplőnél 400 forinttal több, 1500 forint lenne. Mint mondta, egy taxis jelenleg 135 ezer forinttal többet költ üzemanyagra, mint az ársapkák idején, ezt kérik kompenzálni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.11.30
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztást adta ki ónos eső....
2023.11.30
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2023.11.30
A VOLÁN Egyesülés által szervezett "A közösségi közlekedés fotós szemmel" elnevezésű fotópályázatra....
2023.11.30
Nem csak kívülről lesz meghökkentő az új Bugatti Bolide, de a kabin is futurisztikus lesz. ..
2023.11.30
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a gyorsulási....
2023.11.30
November utolsó hétvégéjén Ausztráliában több helyen is megemlékeztek az évtizedeken át dédelgetett....
2023.11.30
Az oktatásfejlesztés és a tudományos közösségépítés erősítésére irányuló programok támogatása,....
2023.11.30
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) idén decemberben is lehetőséget biztosít a....
2023.11.30
Az elmúlt bő egy hónapban csak a Szekszárdi Rendőrkapitányság illetékességi területén öt alkalommal....
2023.11.30
A Vitesco Technologies Group AG („Vitesco Technologies”) Igazgatósága és Felügyelő Bizottsága ma....