repülőgép

Így néz ki a magyar olimpiai csapatot szállító vadonatúj repülőgép

2024.06.05.

Egyedi festést és dizájnt kapott az a repülőgép, amely a magyar olimpiai csapatot, valamint a szurkolókat is szállítja majd a július 24-én kezdődő párizsi olimpiára.

A Liszt Ferenc repülőtéren rendezett múlt heti sajtóeseményen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszönetet mondott a Wizz Airnek, illetve a légitársaság által felkért szakembereknek az elvégzett munkáért, s a gépre utalva úgy fogalmazott, "a látvány mindent felülír". Az arany sávokkal díszített repülőn szerepel a Team Hungary felirat, a magyar címer és az ötkarika is.

"Minden nap érezzük az olimpia rajtjának közelségét, a sportirányítás pedig a Magyar Olimpiai Bizottsággal szorosan együttműködve továbbra is igyekszik mindent megtenni azért, hogy minden feltétel adott legyen kiváló sportolóink számára ahhoz, hogy Párizsban, abban a valamivel több mint két hétben teljesítményük legjavát tudják nyújtani" - jelentette ki az államtitkár. Hozzátette, sporttörténeti pillanat, hogy a magyar csapat ilyen exkluzív, egyedi dizájnnal ellátott géppel utazhat a magyar főváros és a játékok helyszíne között.

Gyulay Zsolt, a MOB elnöke hangsúlyozta, jó megállapodást kötöttek a Wizz Airrel, melyet megelőzően több légitársasággal is tárgyaltak a különleges festésű repülőgépről.

"Számunkra az elsődleges szempont ezúttal is a sportolók kényelmes és gyors kijutása volt. Ez a gép minden reggel és délután közlekedik majd, ami sokat segít a sportolóink felkészülésében és abban, hogy a feladataikra koncentrálhassanak. Párizsba 100 év után, Európába hosszú évek után tér vissza az olimpia, ez természetesen megkönnyíti a közlekedést" - emelte ki.

A MOB-elnök elmondta, Magyarország jelenleg 161 olimpiai kvótával rendelkezik. Kiemelte, "olvassuk a sajtóban, hogy fokozódik a feszültség, ez azonban nem baj, hiszen erről is szól az olimpia".

"Sokan kérdezik, hogy mennyi érmet szerzünk majd, erre azt tudjuk mondani, hogy ha minden sportolónk a maximumot nyújtja, akkor nem fogunk csalódást okozni Párizsban" - fogalmazott Gyulay Zsolt.

Tischner Roland, a Wizz Air üzemeltetési igazgatója elárulta, több hónapig tartó előkészítői és kivitelezői munka előzte meg a repülőgép festésének felvitelét, ez a folyamat önmagában egy hetet vett igénybe.

"Tizenhárom fős csapat dolgozott ezen, a dizájn pedig 50 kisebb-nagyobb elemből áll. Fontos tudni, hogy a gép alján is van egy felirat, így minden alkalommal, amikor átrepül Budapest felett, mindenki láthatja majd, hogy ez a magyar olimpiai csapatot szállító gép" - mondta. Hozzátette, a gép márciusban érkezett az Airbus gyárából, így fiatal és modern járműről van szó.

"Ez az elegáns, de nem túl hivalkodó dizájnnal ellátott gép a hétvégétől kezdve munkába áll, júniusban pedig további két gép érkezik, ezzel a Wizz Air flottáját 17 gép alkotja majd, így csaknem hétmilliósra nő a magyarországi utaskapacitásunk" - fogalmazott.

Fotók: MTI - Kovács Tamás

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
A szabálytalanul megálló kombi utasa váratlanul kinyitotta az ajtót a forgalom felé. ..
2026.06.13
A McLaren világbajnok versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj pénteki második....
2026.06.13
Európában is bevezetik a Lotus történetének első SUV-jának konnektoros hibrid változatát. ..
2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....