Hungaroring

Így változik a közlekedés rendje a Hungaroringnél

2018.07.25.

A hétvégén rendezik a Formula 1 Magyar Nagydíjat, ami miatt szokás szerint alaposan megváltozik Mogyoród térségének az élete, forgalma. A rendőrség közleményben adott hírt a legfontosabb tudnivalókról.

A versenypálya körüli és az odavezető utakon a versenyt érintő minden nap - csütörtök reggeltől hétfő reggelig- megállási tilalom lesz érvényben. A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok.

A rendezvény ideje alatt a következő, főbb forgalmirend-változásokra kell számítani:

  • Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú forgalom lesz érvényben, de a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypálya felől kifelé közlekedhetnek járműveikkel.
  • Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – amíg a forgalom engedi – szintén kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután csak onnan kifelé haladhat a forgalom. (A versenypályára való gyors kijutást buszjáratok segítik!) A fenti utakra becsatlakozó utcákban forgalomszervezés nincs!
  • A Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba - csak a főbejárat felé -, délután szintén egy irányba, a Kerek tó felé lehet majd közlekedni.
  • Az M3-as autópálya 19.200-as méterszelvényében lévő kihajtótól a Kerek tóhoz csak egy irányba, befelé lehet közlekedni. Vasárnap - a futamot követően – az autópálya felhajtó felé Budapest irányába és az ideiglenes kihajtón keresztül – M3 autópálya Gödöllő csomóponton keresztül – M31-es autópálya (díjmentesen használható) - közlekedhetnek Budapest felé.
  • Az Autós Mozi camping és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz, viszont a Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől (7-es és 6-os kapu felé) egy irányba haladhatnak gépjárműveikkel délután 15 óráig, ezt követően megfordul a forgalmi rend.
  • A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból a 7-es kapu és a Hungaroring főbejárata között egy irányban (főbejárat felé) közlekedhetnek, valamint a 7-es kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába.
  • A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé a 2-es kapuig a délelőtti órákban, délután kifelé szintén egy irányú lesz a forgalom.
  • A versenyt követően a 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból Csömörön keresztül haladhatnak a főváros irányába.
  • Vasárnap, a versenyt követően lezárásra kerül a Kerek tótól a Mogyoród, Templom tér irányába vezető útszakasz.
  • Ebben az időszakban kizárólag a gyalogos forgalom haladhat a Templom tér, illetve a Dózsa György út irányába, ahonnan a menetrend szerinti buszjáratok indulnak vissza a fővárosba, valamint a mogyoródi HÉV állomáshoz.
  • A Kerek tótól a versenyt követően két irányba lehet közlekedni. Egyrészt az M3-as autópálya felé haladhatnak, valamint a víztorony irányba, Szilasliget felé. A víztoronynál Mogyoródra a bejutási lehetőség biztosított, a Pince sor-Somlói út útvonalon keresztül. Így a Mogyoród, Fóti útra juthatnak el az autósok.

Az idén a boxutca látogatása 2018. július 26-án 14 órától 18 óráig tart! A boxlátogatásra a pályára történő beléptetés a 8-as kapun történik. A részletekről a Hungaroring Sport Zrt. oldalán lehet tájékozódni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a....
2026.03.22
Ezek még nem repültek, csak egy repülő látszatát akarták sugallni.   ..
2026.03.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Megint üres a tank. ..
2026.03.22
Alig négy hónap telt el az AUDI E-SUV Concept bemutatása óta, a gyártó pedig máris készen áll....
2026.03.22
Az Útinform jelentése szerint máris jelentős torlódás alakult ki. ..
2026.03.22
A BMW idén nyáron kísérleti projektet indít humanoid robotokkal lipcsei üzemében. A svájci Hexagon....
2026.03.22
DS Automobiles bemutatja a DS N°7-et, amely a márka eddigi legsikeresebb típusát, a DS 7-et váltja....
2026.03.22
A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a második legjobb ultra diszkont légitársaság az....
2026.03.22
A Budapesti Közlekedési Központ 2026-ban is folytatja a taxiállomások felújítását és bővítését. A....
2026.03.22
Megérkezett az ötszázadik új autóbusz a Volán flottájába - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a....