magyar-szlovák határátkelő

Így változtak a szlovák határátlépés szabályai

2021.04.27.

Hétfőtől 30 helyett 100 kilométerről is lehet ingázni Szlovákiába a szomszédos országokból. Ez azt jelenti, hogy nem kell karanténba vonulnia annak a Szlovákiában, a határtól 100 kilométeren belül dolgozó személynek, akinek a szlovák határtól számított 100 kilométeren belül van átmeneti vagy állandó tartózkodási helye a szomszédos országban. Szükséges felmutatniuk azonban a hét napnál nem régebbi negatív antigén- vagy PCR-tesztet – fogalmaz a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) határellenőrzésről szóló rendelete - írja a pozsonyi ujszo.com 

Azoknak a szlovák állampolgároknak sem kell karanténba vonulniuk, akik valamelyik szomszédos országban, a határátkelő 100 kilométeres körzetében élnek, de nekik is negatív tesztet kell felmutatniuk.

„A Szlovákia területén állandó vagy ideiglenes lakhelyre bejegyzett, és a szomszédos állam területén dolgozó ingázókra vonatkozó feltételek nem változnak" - mondta Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

Teszt nélkül átléphetik a határt, és nem kell karanténba vonulniuk egyes, a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban és az erdészetben, az állattenyésztésben és az állategészségügyben dolgozóknak sem, ha a mentességet jóváhagyja a mezőgazdasági minisztérium.

Nem kell karanténba vonulniuk és tesztet felmutatniuk azoknak az uniós állampolgároknak és családtagjaiknak sem, akik Szlovákia területén keresztül egy másik uniós tagállamba utaznak. Ennek feltétele az, hogy nem állhatnak meg Szlovákia területén (kivéve tankolni), és az országba való belépéstől számított nyolc órán belül elhagyják Szlovákia területét - írja az ujszo.com

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                      

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben,....
2026.03.17
Végső tesztfázisába ért az a japán kormányzati projekt, amely az önvezető technológiák logisztikai....
2026.03.17
A rendszer képességeit a Honda új demonstrációs laboratóriumában, a németországi Offenbachban....
2026.03.17
77 kilowattórás akkumulátorral és 286 lóerős, hátul hajtó villanymotorral teszteltem az ötajtós,....
2026.03.17
Egy durrdefekt nemcsak a sofőr, hanem a körülötte közlekedők életét is egy pillanat alatt veszélybe....
2026.03.17
Tavaly december óta a világ legnagyobb és legfejlettebb járműbiztonsági tesztközpontjában teszik....
2026.03.17
Egy forgalomból kivont autóval, a tiltó jelzés ellenére, a kanyarodósávban a záróvonalat átlépve....
2026.03.17
A legendás Can-Am márka (www.brp.com) hazai importőre, a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) a....
2026.03.16
Az elektromos autó kínálat az olcsó háromkerekűtől a prémiumszegmens luxus autóig terjed, ami....
2026.03.16
2025-ben a Škoda Auto Group újabb rekordévet zárt. A 2024-es stabil teljesítményre alapozva a cseh....